A megvalósítási szakaszába lépett a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodásának komplex fejlesztését célzó, ROHU00458 azonosítójú projekt. A program célja, hogy javítsa a vízhiányos térségek vízháztartását Békés, Hajdú-Bihar és Bihar megyében.
A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság a Tiszántúli Vízügyi Igazgatósággal, a Nagyváradi Vízügyi Igazgatósággal és Sălard Önkormányzatával közösen nyújtotta be a pályázatot az INTERREG VI-A Románia–Magyarország Programra. A kezdeményezés hátterében a klímaváltozás áll: az Alföldet különösen sújtja a vízhiány, ezért a vízvisszatartás és a fenntartható vízgazdálkodási megoldások kidolgozása kiemelt feladat.
A projekt teljes költsége 1,9 millió euró, amelyet 100 százalékos támogatás fedez. Ebből 550 ezer euró jut a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságra. A finanszírozás 80 százaléka az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, 20 százaléka pedig magyar oldalon hazai társfinanszírozásból származik. A támogatási szerződés 2025. március 13-án lépett hatályba, a projekt zárása 2027. szeptember 12-re várható.
A fejlesztés részeként egy gravitációs vízátvezetési nyomvonal tervei készülnek el, amely lehetővé tenné, hogy a Sebes-Körös vízkészletének egy része a Fekete-Körösbe jusson. Az elképzelések szerint a mintegy 44,5 kilométer hosszú, főként magasvezetésű csatorna a Biharugrai fenékgátra támaszkodva Sarkadig vezetné a vizet, ahonnan belvízcsatornákon keresztül érné el a Fekete-Köröst. A projekthez kapcsolódik a Sebes-Körös bal partján egy új vízkivételi mű megtervezése is.
A projekt másik fontos eleme a Biharugrai fővízkivétel hullámtéri tápcsatornájának rekonstrukciója. A munkálatok célja a vízbiztonság növelése és a párolgási veszteségek csökkentése. Ennek érdekében kotrási és burkolatjavítási munkákra kerül sor.