Világbajnokságon bizonyíthatnak a magyarbánhegyesi taekwon-dósok

Taekwon-do bajnokság Priskin Ferenc, Cseresznyés Lea, Tamás Tímea, Tamás Boglárka

A Nemzetközi ITF Taekwon-do Szövetség ismét rangos világversenyt rendez a horvátországi Porečben. Október 7–11. között kerül sor a 23. felnőtt, a 17. ifjúsági és a 2. serdülő ITF Taekwon-do Világbajnokságra, amelyre most a koreai harcművészet kedvelőinek figyelme irányul.

hirdetés

A viadal helyszíne a „Zatica” sportcsarnok, ahol kilenc küzdőtéren mérik össze tudásukat a világ legjobbjai. A felnőttek mezőnyében 51 ország 652 sportolója vesz részt, összesen 997 nevezéssel. Az ifjúságiaknál 46 ország 516 versenyzője (860 nevezés), míg a serdülőknél 45 ország 309 sportolója (547 nevezés) lép majd tatamira.

Ahogy minden sportágban, a világbajnokságot ezúttal is hosszú és kemény felkészülés előzte meg. A magyar válogatottban három Békés megyei versenyző is helyet kapott, mindannyian a Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Club tagjai. A klub vezetőedzője, Tamás Tímea mester szintén utazik a csapattal Porečbe, és bizakodva nyilatkozott tanítványai esélyeiről. Elmondása szerint a fizikai és mentális felkészülés egyaránt jól sikerült, több edzőtáborban is részt vettek a nyár folyamán.

A felkészülésük egy részét más klubokban végezték: Tamás Boglárka Budapesten, a Zen Power Sport Egyesületben tréningezett, míg Cseresznyés Lea Békéscsabán, a JALTE – Debreczeni Team csapatával edzett.

Különleges megmérettetés vár Priskin Ferencre, aki a töréstechnikai verseny mellett indul az első alkalommal kiírt rekordbeállító magassági rúgó számban is. Itt határozzák meg, hogy mekkora lesz a jövőben a hivatalos világcsúcs induló magassága. A péntek esti gála döntőjébe kerüléshez legalább 270 cm-t kell teljesíteni – ami nem kis kihívás még egy korábbi magasugró atléta számára sem.

A magyarok részvétele nemcsak egyéni számokban, hanem csapatversenyben is biztató, hiszen számos magyar csapatban Békés vármegyei sportolók is szerepelnek. A szombati zárónapon így akár megyénkből is kerülhetnek éremszerzők.

A világbajnokság menetrendje:

  • Október 7. (kedd): mérlegelés, regisztráció, tájékoztató értekezlet, közgyűlés
  • Október 9. (csütörtök): megnyitó ünnepség, versenyek kezdete
  • Október 10. (péntek): versenynap
  • Október 11. (szombat): egyéni versenyek lezárása
  • Október 12. (vasárnap): csapatversenyek, majd záró ünnepség

A magyarbánhegyesi sportolók indulása:

Tamás Boglárka – felnőtt női küzdelem (60 kg), valamint csapatban speciál törés, erőtörés és küzdelem. Első ellenfele a chilei Victoria Cobo lesz a 16 közé jutásért.

Priskin Ferenc – felnőtt egyéni speciál törés, valamint csapatban formagyakorlat, erőtörés és speciál törés. Indul a magassági rúgó rekordversenyben is.

Cseresznyés Lea – ifjúsági küzdelem (45 kg), formagyakorlat (2. danos kategória), valamint csapatban küzdelem, formagyakorlat és erőtörés. Küzdelemben első ellenfele a japán Kato Hyiori, formagyakorlatban pedig az olasz Kristel Borraccino lesz.

A rendezők tapasztaltsága, a három évvel ezelőtti Európa-bajnokság sikeres lebonyolítása és a versenyzők lelkes felkészülése alapján minden adott ahhoz, hogy emlékezetes világbajnokság legyen – a magyar válogatott, benne a magyarbánhegyesi sportolókkal, remélhetőleg eredményes szerepléssel.

hirdetés
Kövessen minket Facebookon is!
Követem!