Verstappen rajt-cél győzelmet aratott Austinban

Trump, Ukrán válság, háború,

A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője rajt-cél győzelmet aratott vasárnap a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíján a texasi Austinban.

hirdetés

A 28 éves pilótának ez volt az idei ötödik és pályafutása 68. futamgyőzelme, az austini pályán a negyedik.

Verstappen mögött az összetettben második helyen álló Lando Norris, a McLaren brit versenyzője végzett másodikként, míg Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája harmadikként.

hirdetés

A vb-éllovas Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője ötödik lett, ezzel 14 pontra csökkent az előnye Norrisszal, és 40-re Verstappennel szemben.

A rajtnál Verstappen rutinosan helyezkedve megtartotta az első helyet, mögötte viszont az élmezőnyből egyedüliként lágy gumikeveréket választó Leclerc egy nagyszerűen kivitelezett manőverrel elment a második pozícióból startoló Norris mellett.

A brit aztán üldözőbe vette a monacóit, kettejük küzdelméből pedig elsősorban az élen száguldó vb-címvédő profitált, ő ugyanis a huszadik körre több mint tíz másodperces előnyre tett szert. Norrisnak végül a 21. körben sikerült elmennie Leclerc mellett, aki egy körrel később a boxba hajtott kerékcserére.

A McLaren brit pilótája egészen a 32. kör végéig a pályán maradt és csak akkor állt ki friss abroncsokért, míg Verstappen autójára rögtön ezt követően raktak fel új gumikat a Red Bull szerelői.

Közben a hatodikként rajtolt Piastri, valamint Lewis Hamilton (Ferrari) és George Russell (Mercedes) is a boxban járt, így húsz körrel a leintés előtt a már közepes gumikeveréken autózó Leclerc kivételével az élmezőny minden tagja lágy keverékű gumin száguldott.

A boxkiállások után Verstappen előnye majdnem hét másodperc volt a kerékcserék során másodiknak visszakapaszkodó Leclerc előtt, harmadikként Norris, negyedikként Hamilton haladt. Az ötödik helyen Piastri következett, őt nagyjából három másodperces lemaradással követte Russell.

A hajrához közeledve Norris újfent támadási közelségbe került Leclerc mögött, aztán visszalassult, de az 51. körre ismét közelebb merészkedett a monacói riválishoz, akit aztán egy bátor és szépen végigvitt manőverrel megint lehagyott.

Verstappen sikerét ugyanakkor az egész futamon nem tudta senki sem veszélyeztetni, a holland vb-címvédő pedig ezzel a győzelemmel egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy a szezon hajrájában érdemben bele tudjon szólni a vb-trófeáért zajló küzdelembe.

MTI

hirdetés
Kövessen minket Facebookon is!
Követem!