December elsején idén is megrendezésre kerül az Angyalok szárnyalása jótékonysági gálaest, melynek célja, hogy támogassa a fellépő fiatalokat, valamint megmutassa, mennyire értékes részei ők is a társadalomnak.
Ez a felejthetetlen program: a fogyatékossággal élő fiatalok és a művészek közös előadása már 12. alkalommal valósul meg tele csodálatos műsorszámokkal és különleges, eddig nem látott elemekkel. A Gyöngyház Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Központ Békés Vármegyei intézménye fellépő fiataljai közül Liska Bea, Árgyelán Tibi és Farkasné Szabó Györgyi voltak a Körös Hírcentrum vendégei.
Ez is érdekelheti
Veszélyes lehet az advent fénye: sokkal több a lakástűz ilyenkorMint megosztották, a Csepp a tengerben színjátszó körrel indult közel 15 éve ez a közös történet az intézmény fiataljai és a Jókai Színház művészei között. Azóta évről évre egyre több fiatal érzi úgy, hogy szeretne a részese lenni ennek a karácsonyi varázslatnak. A produkciók már szeptember óta készülnek, Györgyi és Tibi ugyancsak tanulja és gyakorolja a szövegét mér hetek óta. Ők lassan 10 éve a rendezvény konferálásában vállalnak szerepet, Bea pedig az éneklésben veszi ki a részét.
Az elmúlt néhány hónapban egy újabb alakban, egy új színjátszókörben testesült meg a fiatalok kultúra iránti igénye és szeretete. Ezzel a csoporttal is léptek már fel több helyen idén, a gálára szintén elhozzák a produkciójukat. Az intézet egyik dolgozója segíti a próbákat, a felkészülést, a sminkben, jelmezekben ad támpontokat. Ebből is látszik, mennyit fejlődik, változik évről évre az Angyalok szárnyalása.
Krizsán Jánosné, a vármegyei intézmény vezetője és Pigler Judit szakmai intézményvezető-helyettes kiemelték, hogy ez egy olyan különleges rendezvény, amelyről nem tudják, hogy Magyarországon lenne máshol hasonló. Az első, 2011-es gála óta a Jókai Színház Nagyszínpada ad otthont a programnak, megadva minden segítséget a sikeres lebonyolításhoz. Már az első évben teltházas volt az esemény, azóta pedig annyira megszokták és megszerették a közönség tagjai, hogy nagyon várják évről évre.
A gála mondhatjuk, hogy a társadalmi felelősségvállalás és az érzékenyítés egyik leghatékonyabb eszköze Békéscsabán, amely folyamatosan bizonyítja, hogy a művészet valóban képes hidakat építeni a közösségben. Emellett igyekeznek arra is odafigyelni, hogy a gála egyfajta betekintést adjon az intézmény életébe, ezáltal még közelebb hozva a fiatalokhoz a közönséget. Ráadásul az este folyamán egy általános iskola kórusa is vendégszerepel, még szorosabbra fűzve a kapcsolatokat.
A program megálmodói, Komáromi Anett és Tarsoly Krisztina véleménye szerint az esemény egyik legszívmelengetőbb része az, hogy ezúttal 90 fiatal készült a gálaestre valamilyen produkció részeként. Már a próbák is fantasztikusak voltak, a két művész mindig felvillanyozódva megy el az intézményből, annyi szeretetet kapnak a fiataloktól. Főleg az utolsó napokban folyamatosan próbáltak, ezzel pedig folyamatosan feltöltődtek ők maguk is. A fiatalok a jelenben élnek, ezzel pedig megtanítják a művészeket és talán a közönséget is arra, hogy éljék meg a pillanatokat. Lassuljanak le, csendesedjenek el, ami az ünnepek egyik nagyon fontos üzenete is.
A közös munka kezdete óta eltelt másfél évtized. Több fiatallal akár napi kapcsolatban vannak, rendszeresen találkoznak az Angyalok szárnyalása mellett is: kávézóba járnak, beszélgetnek, egyáltalán időt töltenek a fiatalokkal. Nagyon hálásak a művésznők a gyógypedagógusoknak, a fiatalok segítőinek, hiszen ők is rengeteg energiát tesznek bele a produkciókba. Ráadásul mindezt örömmel teszik ők is, hogy a fellépőknek sikerélménye legyen.













