Ünnepi hangulat a rendőrségen: Mikulás érkezett a gyerekekhez

mikulásnap a rendőrégen Fotó: Békés vármegyei rendőrség / Facebook
hirdetés

Idén is megtelt élettel és izgatott várakozással a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság nagyterme: a rendőrök és a rendőrségen dolgozók gyermekeit egy különleges Mikulás-ünnepség várta.

hirdetés

Közel félszáz kis lurkó gyűlt össze, hogy együtt hangolódjanak a decemberi csodákra és közös énekléssel várják a nagyszakállút. A délutánt Szepsi-Szente Éva, vagy ahogyan a gyermekek ismerik, Évi tündér varázslatos zenés műsora indította. A gyerekekkel együtt énekelte és táncolta tele a termet, ahol a vidámság és a boldogság szinte kézzel fogható volt. A csillogó szemek pedig néha az ajtó felé pillantottak, hiszen a kicsik tudták, hogy hamarosan megérkezik hozzájuk a Mikulás.

hirdetés

És egyszer csak valóban megjelent a piros ruhás, nagyszakállú vendég, akit manólányok kísértek, ők segítettek neki a sok-sok finomság kiosztásában. Minden gyermek csomagot kapott, a bátrabbak pedig egy közös fényképet is hazavihettek emlékül.

De nem csupán Békéscsabán, Orosházán és Gyulán is megtelt ünnepi hangulattal a rendőrség épülete. Orosházán 30 kisgyermek éneke töltötte be a termet, ahová a Mikulás érkezett. Nem csupán csomagot hozott, hanem egy korábban meghirdetett rajzpályázat legjobbjait is megjutalmazta.

hirdetés

A Gyulai Rendőrkapitányságon 42 gyermek várta a nagyszakállút. Az ünnepség első fele itt is énekkel és tánccal telt, de itt süteményekkel, édességgel és még cukorágyúval is készültek a szervezők. A móka közepén aztán megérkezett a Mikulás is és minden kisgyermeknek jutott ajándék a zsákjából. A rendezvények idén is igazi ünnepi hangulatban teltek – zenével, mosollyal és a Mikulás varázsával.

Békés vármegyei rendőrség

hirdetés
Kövessen minket Facebookon is!
Követem!