Több mint 44 kilogramm marihuánát találtak egy kamion sofőrfülkéjében

drogfogás az M7-esen Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)

Az M7-es autópályán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei jelentős drogszállítmányt vontak ki a forgalomból. Több mint 44 kilogramm marihuána lapult egy teherautósofőr fekhelyén.

A pénzügyőrök december 19-én délután, a zalakomári pihenőhely mérlegállomásán ellenőriztek egy bolgár teherautót. A kamion az okmányok szerint különféle fagyasztott húsokat szállított Spanyolországból Bulgáriába. A raktér átvizsgálásakor szabálytalanságot nem találtak az egyenruhások, a gépkocsit ténylegesen fagyasztott húsokat vitt, azonban a sofőr feszült viselkedése gyanússá tette a fuvart. A járőrök ezért úgy döntöttek, hogy a vezetőfülkét is megnézik, hogy kiderítsék, mi lehet a stressz forrása.

A gépjárművezető fekvőhelyéről négy nagyméretű fekete szemeteszsák került elő. A zsákokban vákumcsomagolt növényi részeket találtak, az elvégzett kábítószergyorsteszt marihuánára pozitív eredményt mutatott. A járműben összesen 44,2 kilogramm kábítószergyanús anyagot szállítottak, amelynek feketepiaci értéke több tízmillió forint.

A pénzügyőrök értesítették a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársait, akik átvették az intézkedést. Továbbiakban az ügyet büntetőeljárás keretében vizsgálják.

A NAV Bevetési Igazgatóságának közúti jelenléte nemcsak jövedéki jogsértések felderítésében meghatározó, előfordul, hogy a pénzügyőrök olyan eseteknél is helytállnak, amelyek túlmutatnak a klasszikus feladataikon.

A hatóságok gyors és összehangolt fellépésének köszönhetően a jelentős mennyiségű kábítószer már nem jut el a feketepiacra.

NAV

Kövessen minket Facebookon is!
Követem!