Dr. Veres István – sok művészhez hasonlóan – már gyermekkorában érdeklődni kezdett a zene iránt. A hangszerek közül leginkább az ütősök ragadták magukkal, így fiatalon a dobok világa vált meghatározóvá számára. A szülői házban lelkesen és kitartóan gyakorolt, amit szülei – talán nem is mindennapi módon – teljes mértékben toleráltak.
Első zenekarát még gimnazistaként alapította Polgá-rock néven. Bár „gimis zenekarról” volt szó, István ma is jó érzéssel hallgatja vissza az akkori dalokat, amelyeket Békéscsabán, komoly stúdiókörnyezetben rögzítettek. A formáció később átalakult, és Fall Attack néven indult országos hódítóútjára a kétezres évek elején.
Ez is érdekelheti
Idős nőt raboltak ki Gyulán, a rendőrök hamar elfogták a gyanúsítottakatA Fall Attack legnagyobb sikereit a korabeli magyarországi VIVA TV-n, valamint a mára megszűnt, interaktív klipkívánságműsoráról ismert MUSIC BOX csatornán érte el. Az „Indulnom kell” című dal és az ahhoz készült videóklip komoly ismertséget hozott a zenekarnak.
Nem sokkal később tagcserék következtek: új ritmusgitárosként Fodor Bence érkezett, valamint új énekes csatlakozott a csapathoz. Bár eredetileg ismét férfihangban gondolkodtak, végül Kóra Szilvia bizonyult a legalkalmasabb választásnak. Ezzel kezdetét vette a Fall Attack „2.0” korszaka: két minialbum született, a zenekar pedig országos és határon túli koncerteken is fellépett. A későbbiekben Vanyó Szilárd és Cseh István gitárosokkal is dolgoztak, végül azonban belső ellentétek miatt a zenekar feloszlott.
A Fall Attack egyik utolsó budapesti koncertjén ismerkedett meg Kiss Gina énekesnővel, akinek kísérőzenekarához dobosként csatlakozott. Kiss Gina a „Chasing Dreams” című dalával a magyarországi Eurovíziós Dalverseny válogatójában is bemutatkozott.
A Fall Attack megalakulásával egy időben Dr. Veres István dobosként csatlakozott a békéscsabai Smith & Wessons rockabilly zenekarhoz is. A formáció – bár visszafogottabb intenzitással – napjainkban is aktív, és rendszeresen koncertezik.
A zenei pálya mellett a magánéletben boldog férj és büszke édesapa, hivatását tekintve pedig ügyvéd. Jogi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte. Emellett a 2021-ben alakult Próká-Torok, a Budapesti Ügyvédi Kamara kórusának dobosa is. Élete jelenleg Budapest és Gyula között zajlik, rendszeresen ingázik a két város között. Tervei között szerepel, hogy néhai mentorához, Dr. Kovács P. Zoltánhoz hasonlóan a budapesti iroda mellett egy vidéki ügyvédi irodát is működtessen.
Dr. Veres Istvánnal Nédó Géza beszélgetett a Körös Hírcentrum stúdiójában.








