Ukrán védelmi miniszter: letiltották az oroszok által használt Starlink-terminálokat

Oroszország, Belgorod, Varvarivka, Trump, Ukrán válság, háború, dróncsapás

A SpaceX amerikai űripari vállalat letiltotta az oroszok által használt, műholdas internetszolgáltatást biztosító Starlink-terminálokat – közölte Mihajlo Fedorov ukrán védelmi miniszter csütörtökön a Telegramon.

A tárcavezető kiemelte, hogy az ukrán felhasználók számára folytatják a Starlink-terminálok hitelesítését. „A terminálok első csoportja, amely bekerült az úgynevezett fehér listára, már működik” – jelentette be. Hozzétette, hogy jelenleg a listákat naponta egyszer frissítik. Szavai szerint ha valaki benyújtotta a terminálját regisztrációra, de még nem működik, érdemes várni., mert ez egy „rendkívül nagyszabású folyamat, amely időt igényel”. Köszönetet mondott azoknak a katonáknak és parancsnokoknak, akik gyorsan hitelesítették a termináljaikat, mivel – mint rámutatott – a kapcsolat folyamatossága és stabilitása kritikus fontosságú a fronton.

Január végén az Elon Musk tulajdonában lévő SpaceX átfogó intézkedéssorozatba kezdett annak érdekében, hogy leválassza az oroszokat a műholdas kommunikációs rendszerről, mivel egyre aktívabban kezdték használni a Starlink-terminálokat csapásmérő drónok irányításához.

Az ukrán vezérkar a Facebookon arról számolt be, hogy az ukrán erők az orosz hadsereg támadó képességeinek csökkentését célzó intézkedések keretében több ellenséges katonai objektumot vettek tűz alá Ukrajna ideiglenesen megszállt területein és Oroszországban. Zaporizzsja megyében csapást mértek az orosz katonák csoportjára egy gyakorlótéren. Megsemmisítettek egy 300 milliméteres Tornado-Sz típusú orosz sorozatvető rakétarendszert.

A közlemény szerint Donyeck megyében, Makijivka térségében eltalálták az orosz erők egyik logisztikai központját. Szerdán az ukrán egységek csapást mértek Oroszország Kurszki régiójában, Kucserov körzetében egy drónirányító pontra. Oroszország Brjanszki területén szintén sikeresen eltaláltak egy rádióelektronikai hadviselési állomást.

A vezérkar arról is beszámolt, hogy januárban az ukrán erők több sikeres csapást mértek az oroszországi asztrahányi régióban található Kapusztyin Jar lőtéren lévő épületegyüttesre, ahol közepes hatótávolságú interkontinentális ballisztikus rakéták indítás előtti előkészítése zajlik. A támadásokat ukrán gyártású, nagy hatótávolságú csapásmérő eszközökkel hajtották végre, köztük Flamingó drónokkal.

„A rendelkezésre álló információk szerint a létesítmény területén több épület különböző mértékű károkat szenvedett, az egyik hangár súlyosan megrongálódott, a személyi állomány egy részét pedig evakuálták a területről” – tette hozzá a kijevi katonai vezetés.

MTI

Kövessen minket Facebookon is!
Követem!