Az előző télhez hasonlóan a mostani, lassan végéhez közeledő télen is nagy számban tartózkodtak réti fülesbaglyok a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén.
A legtöbb példány ezúttal is Mezőgyán térségében telelt, ahol három területen közel 100 réti fülesbaglyot sikerült többször is megfigyelni. Szerényebb számban Vésztő környékén is előfordultak.
A réti fülesbagoly az erdei fülesbagoly közeli rokona, attól azonban sokkal rövidebb tollfülei és citromsárga szeme jól elkülöníti. Igen nagy a faj elterjedési területe. Költ többek között Eurázsiában, Észak-és Dél-Amerikában és a Karibi-szigeteken is. Költőhelyei legtöbbször az időszakos vízborítású mocsárrétek, sásrétek, egyéb füves területek, ritkábban gabonatáblák.
Egyetlen fészeképítő bagolyfajunk. Mindössze pár szál fűből álló fészkét a talajra rakja, amelybe legtöbbször 5-8 tojást rak, táplálékban gazdag években ennél többet is. A fiókák 24-29 nap múlva kelnek ki. Nálunk fő tápláléka a mezei pocok és egyéb kisemlősök, ritkábban rovarok és kisebb madarak. Alkalmanként nappal is vadászik, főleg borús időben. Hazánkban inváziós madár, azaz csak a táplálékban gazdag években költ, illetve telel jelentős számban. Állandó költőterületei tőlünk északabbra vannak.
Amennyiben kitart a jelenlegi táplálékkínálat, akkor nagy valószínűséggel néhányan ismét itt is költenek majd. Ha azonban jelentősen csökken fő táplálékának, a mezei pocoknak az állománya, úgy szokás szerint tőlünk északabbra próbálkoznak.
Az elmúlt évben a Kis-Sárréten összesen 31 pár réti fülesbagoly fészkelt. Ritkán fordul elő, hogy két egymást követő évben nagyobb számban költenek. Néhány hét múlva kiderül, mennyi lesz az idei költőállomány, mivel már kora tavasszal megkezdik látványos nászrepülésüket. Ezt már naplemente előtt is megcsodálhatjuk, főleg borús időben – írja honlapján a Körös-Maros Nemzeti Park.









