Oroszország az idei év végéig napi 600-800 drón indítását szeretné elérni, ezért ekkora mennyiséghez körülbelül 2–3 ezer elfogó drónra van szükség – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a New York Postnak adott interjújában, amelyből az Ukrinform és az UNIAN ukrán hírügynökségek idéztek kedden.
„Oroszország csökkenti a rakétagyártást, és a forrásokat a drónok gyártásának növelésére csoportosítja át. Miért? Azért, mert ma egy orosz támadás Ukrajna ellen napi 350-500 drónt jelent. Oroszország 2026-ra 600-800 drónt szeretne elérni, de az általános céljuk napi ezer drón. Ehhez a mennyiséghez pedig nem kevesebb mint két-háromezer elfogó drónra van szükség” – magyarázta az államfő. Hozzátette, hogy a drónok elfogó drónokkal való megsemmisítése költséghatékony. „Egy elfogó drón ára három-ötezer dollár. Vagyis egy Sahíd csapásmérő lelövése körülbelül tízezer dollárba kerül, míg egy Patriot rakétáé négymillióba. Vagyis Ukrajna tízezer dollárt költ egy drón lelövésére, míg egy közel-keleti ország négymilliót. Pontosan ezt a tapasztalatot kínáljuk” – hangsúlyozta Zelenszkij.
Az elnök úgy vélekedett, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök csupán színleli a törekvést a békére, mivel nem akarja befejezni a háborút. Hangot adott ugyanakkor meggyőződésének, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborújában van esély a békés rendezésre. „Megértem, hogy vannak különböző pillanatok: feszültségek, belső kérdések, háborúk. De mindenképpen meg kell azt is érteni: Ukrajna békét akar, és Donald Trump amerikai elnök is, tehát ebben a kérdésben szövetségesek vagyunk, és nem kell ebben kételkedni” – szögezte le. Hozzátette:
noha Putyin mindent megtesz azért, hogy úgy tűnjön, mintha ő akarná a békét, Ukrajna pedig nem. „Ezek azok az üzenetek, amelyeket Amerikának küld. Ez nem igaz, hanem manipuláció. Nagyon szeretném, ha Amerika hinne nekünk, mert partnerek vagyunk. Még ebben a helyzetben is, amikor a Közel-Keletnek kellett segítséget nyújtani, mi azonnal reagáltunk a kérésre. Ez a szövetségesség megnyilvánulása” – hangsúlyozta.
Szerinte minden nap keresni kell a békemegállapodás lehetőségeit. „Találkoznunk kell az amerikaiakkal. Van még néhány ötletünk arra, hogyan tudnánk véget vetni ennek a háborúnak” – jegyezte meg.
Zelenszkij a Jerusalem Post számára adott interjúban – amelyet az UNIAN szemlézett – arról beszélt, hogy többször is megpróbálta elmagyarázni a világnak: Oroszország a háború négy éve alatt jelentős harci tapasztalatot szerzett a fronton – a hosszan tartó szárazföldi háború tapasztalatát -, új technológiákra tett szert, és katonai-ipari támaszpontokat épített ki. „Mindig hangsúlyoztam, hogy ez hatással lesz más régiókra is: Afrikára, a Közel-Keletre, Európára és más térségekre. Azért, mert Oroszországnak érdekei vannak a Közel-Keleten. Szövetségese volt a korábbi szíriai rezsimnek, és az is maradt a jelenlegi iráni rezsimnek. Közös érdekeik vannak Észak-Koreával. Vannak érdekei Európában is, különösen az Európai Unió egységének megbontásában” – magyarázta.
Szavai szerint a világ most azt látja, hogy az iráni rezsim még támadások alatt állva is képes válaszcsapásokat mérni. „Éppen ezt próbálom megértetni: Oroszország megállítása azt jelenti, hogy sok különböző háborút is meg kell állítani” – mutatott rá az ukrán elnök.
A dél-ukrajnai Mikolajiv megye kormányzói hivatala azt közölte kedden, hogy egy orosz drón eltalált egy munkásokat szállító buszt, a támadásban egy 69 éves férfi és egy 49 éves nő megsérült. A helyi hatóságok közlése szerint az orosz hadsereg az északkeleti Szumi megyében az elmúlt nap során drónokkal támadott mintegy 31 települést, két ember meghalt, kilenc megsebesült. Harkiv megyében a megyeszékhelyre, Harkiv városára és 16 másik településre mért csapásokat, tíz ember sérült meg a régióban.
MTI










