Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
Ahogy a korábbi években, tavaly sem kapkodtak a hitelkártyákért a magyarok: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az év végén 1,084 millió, hitelkerettel ellátott plasztik volt forgalomban, 6,8 százalékkal – hozzávetőleg 80 ezerrel – kevesebb, mint egy évvel korábban – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója.
Ez is érdekelheti:
Árokban landolt egy BMW, kórházba vitték az utasokatAz utolsó negyedévben kicsit javult a helyzet
Az egyetlen biztató körülmény a hazai hitelkártya-piac szempontjából, hogy még ha alig több mint 9 000 darabbal is, 2025. utolsó negyedévében már nőtt a nyilvántartott plasztikok száma. „Miután a Magyarországon forgalomban lévő fizetési kártyák száma viszonylag lassú ütemben, de folyamatosan emelkedik, a hitelkártyák súlya fokozatosan olvad a piacon: december végén már csak alig több mint minden tizedik, itthon kibocsátott bankkártyához kapcsolódott hitelkeret” – emlékeztet Barát Mihály.
A hitelkártyákkal generált forgalomnál viszont már vegyesebb a kép: miközben itthon nem egészen 4 százalékkal – 370,2 milliárd forintra – bővült éves összevetésben az utolsó negyedévi hitelkártyás vásárlások összértéke, a külföldi vásárlási műveleteké közel a harmadával, 86,3 milliárd forintra ugrott.
Egyre többen használják jól a hitelkártyát
A hitelkártya-követelések állománya ugyan növekedett az idén január végéig számolt egy év alatt, itt is igen visszafogott mértékű volt a bővülés: 2026. év első hónapjában 153,1 milliárd forintos volument mért a jegybank, ami mindössze 2,2 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbit. A szinte láthatatlan mértékű növekedés pedig úgy következett be, hogy közben száguld a lakossági hitelpiac: a teljes hitelportfólió több mint 15 százalékkal gyarapodott a januárig számolt egy év alatt.
A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója szerint viszont mindenképpen örvendetes fejlemény, hogy az év elején a teljes állománynak nagyjából a fele után fizettek kamatot az ügyfelek, ami arra utal, hogy a kártyabirtokosok egyre jelentősebb hányada tölti fel teljesen még a kamatmentes időszakban a hitelkeretét.
Az ajánlatokon semmi nem múlik
A BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatok szerint a hitelkártyák iráni érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlások utáni visszatérítések éves összege a sztenderd változatoknál is elérheti a több tízezer forintot, miközben több akciós ajánlattal is lehet találkozni a piacon.
Ami az utóbbiakat illeti, az OTP Bank Bonus hitelkártyájánál most 10 százalékos, de legfeljebb 10 000 forintos belépési bónusz járhat az első két hónapban történt vásárlások után. A hitelkártyánál egyébként évi akár 30 ezer forint visszatérítés érhető el a vásárlások és csoportos beszedések után: a visszatérítés mértéke alapesetben 1 százalék, az évszaknak megfelelő kategóriánál pedig 2 százalék. Emellett a kártyabirtokosok részesülhetnek az OTP kedvezményprogramjának előnyeiből is.
Szintén fut akció a Gránit Bank Gránit Gold Mastercard hitelkártyájához kapcsolódóan, ahol március 31-ig minden, az ebben a hónapban kibocsátott kártyával végrehajtott vásárlás után 3 százalékot térítenek vissza. A kártya kibocsátási díja akciósan 0 forint március végéig, miközben az első évben az éves kártyadíjat is elengedik – utóbbi a második évtől 9600 forint. A Gránit Bank hitelkártyájához több választható kiegészítő szolgáltatás is kapcsolódik.
Az Erste Erste Max hitelkártyájánál június végéig fut akció: ennek keretében a kibocsátást követő első két hónapban 10 százalékos – de legfeljebb 10 000, levásárolható Erste forintos – visszatérítés jár az élelmiszerbolti vásárlások után. Ezen kívül a kártya digitalizálásáért, és az online igénylésért 5 000-5 000 forint Erste forint jár, miközben a főkártyánál és a társkártyánál is levásárolható a kibocsátási díj. Az Erste Max Hitelkártyánál a vásárlások utáni visszatérítés összege legfeljebb évi 90 000 forint lehet.
Az MBH Bank GO! hitelkártyájánál 5000 forint visszatérítés járhat, ha az ügyfél a kibocsátástól számított két hónapban legalább öt alkalommal, minimum 50 000 forint összértékben vásárol a kártyájával, és a kártyával végrehajtott, legalább öt mobilfizetéses tranzakció szintén 5 000 forint visszatérítést ér. Ha a kártyabirtokos csak a mobilfizetéses opciót választja, és legalább öt alkalommal, minimum 50 000 forint értékben vásárol, 10 000 forint visszatérítést kaphat.
A Raiffeisen Bank e hónap végéig tartó akciójában 10 százalékos, de legfeljebb 10 000 forint jóváírás járhat az élelmiszerboltokban, hipermarketekben végzett vásárlások után, az aktiválástól számított három hónapban: tehát összesen akár 30 000 forint visszatérítés is elérhető.
10 éves a Cafe Frei Békéscsabán









