Különösen jelentős értékre bűnszervezetben folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség három Pest és két Békés vármegyei illetőségű férfi ellen, akik éveken keresztül több mint 1 milliárd Ft értékű vegyi anyagot tulajdonítottak el egy békéscsabai cég telephelyéről.
A vádirati tényállás szerint két Pest vármegyei terhelt – egy apa-fia páros – egy közúti áruszállítással foglalkozó, dunavarsányi székhelyű családi vállalkozás ügyvezetői voltak, akik maguk is személyesen részt vettek az áruk fuvarozásában, míg harmadik társuk tehergépkocsivezetőként dolgozott náluk; az idősebbik ügyvezetőnek ezen felül egy vegyi áruk nagykereskedelmével foglalkozó, szintén dunavarsányi székhelyű cége is volt. Ez a férfi árufuvarozással összefüggésben többször járt a csomagolóanyagokat gyártó sértett cég békéscsabai telephelyén, ennek során ismerkedett meg negyedik társukkal, egy dobozi férfival, aki festékraktárosként dolgozott a sértett cégnél, így munkakörébe tartozott a raktárkészlet felügyelete és a vegyi anyagok mozgatása. Az egyik alkalommal beszélgetésbe elegyedett a raktárosként dolgozó férfival és rendszeres anyagi juttatás ígéretével rábírta, hogy az általa kezelt vegyi anyagok egy részét jogtalan eltulajdonítási szándékkal rendszeresen helyezze el üres ún. IBC tartályokba, majd tegye lehetővé, hogy a Pest vármegyei terheltek tehergépkocsival azokat a telephelyről elszállítsák, lényegében ellopják. Később a raktárosként dolgozó férfi bevonta egy, vele azonos feladatokat ellátó kollégáját, egy szintén dobozi férfit a bűncselekmény elkövetésébe.
A Pest vármegyei terheltek – a két dobozi férfi közreműködésével – 2017. november 30-a és 2025 áprilisa között heti-kétheti rendszerességgel szállítottak el különféle vegyi anyagokat – pl. etil-alkoholt, etil-acetátot és más anyagokat – a telephelyről összesen több mint 5.600 db IBC tartállyal mindösszesen 1.030.000.000.-Ft értékben. Az eltulajdonított vegyi anyagokat az idősebbik ügyvezető a vegyi áruk kereskedelmével foglalkozó cégén keresztül értékesítette.
A járási ügyészség vádiratban előterjesztett elsődleges indítványa arra irányul, hogy a bíróság a terheltek letartóztatását az elsőfokú döntésének kihirdetéséig tartsa fenn. A terheltek beismerése esetére mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában a járási ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság a terhelteket beismerésük esetén is végrehajtandó fegyházbüntetésre, azon felül pénzbüntetésre és közügyektől eltiltásra is ítélje; állapítsa meg, hogy a kiszabott szabadságvesztésből a bűnszervezetben történt elkövetésre figyelemmel, a törvény erejénél fogva nem bocsáthatóak feltételes szabadságra; a szállítmányozó cég vezető tisztségviselőit tiltsa el ezen foglalkozástól; a Pest vármegyei terhelteket tiltsa ki Békés vármegye területéről, valamint vagyonelkobzást rendeljen el valamennyi terhelttel szemben. Az eljárás a Gyulai Törvényszéken folytatódik.
A fenti tartalom a Békés Vármegyei Főügyészség hivatalos közleménye alapján, változtatás nélkül került közlésre. A szerkesztőség a közlemény tartalmát nem módosítja és nem vizsgálja felül. A közlemény illusztrálására használt kép jogtisztán, szabadon hozzáférhető internetes forrásból származik, felhasználása jogi akadályba nem ütközik.








