Hamilton már a zsebében érezhette a vasárnapi verseny rajtrácsának legelőkelőbb helyét, Norris viszont a végsőkig küzdött a pole pozícióért. Leclerc kiegyensúlyozottan hozta a harmadik legjobb köridőt, a Mercedes kiszorult az élről.
A szombati utolsó szabadedzésen elsőként Franco Colapinto, az Alpine pilótája gurult ki a pályára. Az előző napon, a második szabadedzés felénél kicsúszott a pálya utolsó kanyarjában, így kevesebb pályaideje volt a többiekhez képest. Másodikként Lance Stroll követte, aki szintén kint kellett maradjon a boxban – ő már a második szabadedzésen sem tudott részt venni.
Ez is érdekelheti:
Fürdési tilalmat rendeltek el a Fekete-Körös két szabadstrandjánA Racing Bulls csapatának meg kellett szegnie a péntek esti szerelési tilalmat, hogy meg tudják oldani Liam Lawson autójának akkumulátor problémáját. Szombatra azonban másik pilótájuk, Arvid Lindblad autójánál is ugyanebbe a hibába ütköztek, aki így mindössze az edzés utolsó 5 percét tudta csak a pályán tölteni. Sergio Perez motorja a második kanyarban meghibásodott, meglengették a piros zászlót és tűzoltásra is szükség volt. A csapatnak mindössze 3 óra állt rendelkezésére az időmérő előtti javításra.
A szabadedzés leggyorsabbja Lando Norris volt, aki a 2025-ös Magyar Nagydíjon már a dobogó legmagasabb fokán állt, így magabiztosan vezet ezen a pályán. Alig kéttized másodperccel követte Lewis Hamilton, akihez Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes pilótája csatlakozott harmadikként. A csapatok küzdöttek a beállításokkal, emelkedett a hőmérséklet, illetve az erős szél is befolyásolta az autók egyensúlyát.
27 Celsius-fokos levegő és 49 Celsius-fokos pálya hőmérséklet fogadta az időmérőn a csapatokat. Egyedül a Ferrari küldte ki közepes gumikon mindkét versenyzőjét, a mezőny többi tagja lágy keverékű gumikon kezdett. Az első harmadban a kiesők közé került Bearman a Haastól, Sainz és Albon a Williamstől, Stroll az Aston Martintól, illetve Bottas és Perez a Cadillactől. Számukra az időmérő itt véget ért, a 17-22-edik helyekről indulnak vasárnap a rajtrácson. Alonso tizenhatodikként tovább jutott a második szekcióba, először az idei szezonban.
Teljes erőbedobással küzdöttek a második harmadba jutott pilóták, a kiesők közé került a Racing Bulls Lawsonnal, az Alpine Gaslyval és Colapintoval, az Audi Bortoletoval és a Cadillac Oconnal. Alonso idáig jutott el az erősen továbbfejlesztett autóval, tizenhatodikként áll vasárnap rajthoz.
A konstruktőri bajnokságot vezető Mercedes nem tudta tartani az iramot a Ferrarival és a McLarennel. Russell megállni kényszerült, a Red Bull versenyzője, Verstappen pedig váratlanul kicsúszott, ami sárga zászlót eredményezett az időmérő végső szekciójában.
Elképesztően szoros küzdelem alakult ki az utolsó másodpercekben, Norris egyszázad másodperccel megelőzve Hamiltont pole pozícióból indulhat a vasárnapi futamon. Őket követi a rajtrácson Leclerc, Antonelli, Piastri, Verstappen, Russell, Hadjar, Lindblad, és tizedikként Hulkenberg.
A 41. Formula 1 Magyar Nagydíj rajtsorrendje így a következő:
Frissítés: Hamilton és Antonelli is büntetést kapott, ennek megfelelően mutatjuk a megváltozott rajtsorrendet:
| 1 | Lando Norris – McLaren |
| 2 | Charles Leclerc – Ferrari |
| 3 | Oscar Piastri – McLaren |
| 4 | Max Verstappen – Red Bull Racing |
| 5 | Lewis Hamilton – Ferrari |
| 6 | George Russell – Mercedes |
| 7 | Kimi Antonelli – Mercedes |
| 8 | Isack Hadjar – Red Bull Racing |
| 9 | Arvid Lindblad – Racing Bulls |
| 10 | Nico Hulkenberg – Audi |
| 11 | Liam Lawson – Racing Bulls |
| 12 | Pierre Gasly – Alpine |
| 13 | Franco Colapinto – Alpine |
| 14 | Gabriel Bortoleto – Audi |
| 15 | Esteban Ocon – Haas F1 Team |
| 16 | Fernando Alonso – Aston Martin |
| 17 | Oliver Bearman – Haas F1 Team |
| 18 | Carlos Sainz – Williams |
| 19 | Alexander Albon – Williams |
| 20 | Lance Stroll – Aston Martin |
| 21 | Valtteri Bottas – Cadillac |
| 22 | Sergio Perez – Cadillac |
A hétvége során a Körös Hírcentrum folyamatosan beszámol a 41. Formula 1 Magyar Nagydíj eseményeiről.
A cikkben szereplő kép a DPPI tulajdonát képezik, szerzői jogi védelem alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos.








