Ahogyan közeledik a végéhez az olaszországi utánpótlás kick-box világbajnokság, úgy növekszik a feszültség és szűkül a mezőny. A szerdai versenynapot követően a Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó klubok válogatottjai közül többen is érmes pozícióba kerültek.
A junior korosztályban a „három Grácia” – Debreczeni Frida, Tóth Izabella és Jancsó Lili – egyaránt fölényes győzelemmel jutott a legjobb négy közé. Őket követték az ifjúságiak: a Szikora testvérpár (Gergő és Bence), valamint Debreczeni Lilla. A gyermek korosztályban már a döntősök és a bronzérmesek kiléte is körvonalazódott: Born Heidi és Batke Eszter fináléba jutott, míg Gróf Nándor, Lakos Zente, Kapitán Ferenc és Nagy Csilla bronzérmesként fejezi be a tornát.
Ez is érdekelheti:
Drámai percek a Hármas-Körösön: így mentették meg a bajba jutott idős férfitA Békéscsabai JALTE-Debreczeni Team vezetőedzője, Debreczeni Dezső higgadtan értékelte a szerdai napot: mint elmondta, versenyzői hozták a papírformát és az elvárható teljesítményt, ami a befektetett munkának és a rutinnak köszönhető. Természetesen a jó szereplés megkoronázása a világbajnoki cím megszerzése lenne, erről pedig a csütörtöki csaták döntenek majd. Akik szerdán kiestek, azok is mindent megtettek a sikerért: a battonyai Lipták Attila helytállását például edzője, Rádai Imre is elismeréssel illette, Gróf Nándor és Fábián Kira pedig mindössze két ponttal maradt alul ellenfelével szemben.

A szerdai versenynap részletes eredményei
POINT-FIGHTING szabályrendszer
-
Junior korosztály
-
50 kg: Debreczeni Frida – Rakanovic Iva (Szlovénia) 13 : 6 (a legjobb 4 közé jutásért)
-
65 kg: Tóth Izabella – Gallardo Adriana (Guatemala) 13 : 3 (a legjobb 4 közé jutásért)
-
70 kg: Jancsó Lili Berta – Karhan Ruken (Törökország) 12 : 2 (a legjobb 4 közé jutásért)
-
-
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
-
32 kg: Antal Benjámin – Wilkinson Jude (Nagy-Britannia) 4 : 10 (a legjobb 4 közé jutásért)
-
32 kg: Gróf Nimród Attila – Hernandez Valenzuela Joyson (Mexikó) 4 : 9 (a legjobb 4 közé jutásért)
-
52 kg: Szikora Gergő Mihály – Figueroa Javier (Guatemala) 12 : 5 (a legjobb 4 közé jutásért)
-
57 kg: Szikora Bence – Holguin Aguirre Mateo Isaias (Mexikó) 5 : 2 (a legjobb 4 közé jutásért)
-
+69 kg: Tóth Bence Adrián – Gauthier-Terzis Lucas (Kanada) -1 : 6 (a legjobb 4 közé jutásért)
-
46 kg: Debreczeni Lilla – Raimondi Gaia (Olaszország) 8 : 5 (a legjobb 4 közé jutásért)
-
-
Kadet 1 (serdülő) korosztály
-
28 kg: Griecs Ábel – Ahmed Deen (Nagy-Britannia) 4 : 12 (a legjobb 4 közé jutásért)
-
+47 kg: Tóth Kevin – Lazarov Rosen (Bulgária) 2 : 5 (a legjobb 4 közé jutásért)
-
32 kg: Fábián Kira – Tashukova Veronika (Bulgária) 1 : 3 (a legjobb 4 közé jutásért, 8. sz. tatami, 32. mérkőzés)
-
-
Gyermek korosztály
-
21 kg: Gróf Nándor – Lyubomirov Kaloyan (Bulgária) 5 : 7 (a döntőbe jutásért)
-
+36 kg: Lakos Zente – Mortimore-Graham Theo (Nagy-Britannia) 3 : 9 (a döntőbe jutásért)
-
+36 kg: Kapitán Ferenc – Joey Williams (Nagy-Britannia) 1 : 11 (a döntőbe jutásért)
-
24 kg: Born Heidi – Young Anya (Nagy-Britannia) 4 : 1 (a döntőbe jutásért)
-
33 kg: Nagy Csilla – Zuzanna Jasinowska (Lengyelország) 0 : 10 (a döntőbe jutásért)
-
LIGHT-CONTACT szabályrendszer
-
Junior korosztály
-
74 kg: Tóth Lajos – Salame Raed (Németország) 0 : 3 (a 8 közé jutásért)
-
50 kg: Debreczeni Frida – Soboniak Nadia (Lengyelország) 3 : 0 (a 8 közé jutásért)
-
-
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
-
46 kg: Debreczeni Lilla – Jaburkova Nelly (Csehország) 0 : 3 (a legjobb 4 közé jutásért)
-
KICK-LIGHT szabályrendszer
-
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
-
42 kg: Lipták Attila – Kaliev Artem (Bulgária) 0 : 3 (a 8 közé jutásért)
-
A csütörtöki versenynap programja
POINT-FIGHTING szabályrendszer
-
Junior korosztály
-
50 kg: Debreczeni Frida – Meinecke Emma (Németország) (a döntőbe jutásért, 6. sz. tatami, 20. mérkőzés)
-
65 kg: Tóth Izabella – Romano Francesca (Olaszország) (a döntőbe jutásért, 6. sz. tatami, 26. mérkőzés)
-
70 kg: Jancsó Lili Berta – Hawkes Ella (Nagy-Britannia) (a döntőbe jutásért, 6. sz. tatami, 38. mérkőzés)
-
-
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
-
52 kg: Szikora Gergő Mihály – Flanagan Edward (Nagy-Britannia) (a döntőbe jutásért, 7. sz. tatami, 10. mérkőzés)
-
57 kg: Szikora Bence – Horvat Donovan (Amerikai Egyesült Államok) (a döntőbe jutásért, 7. sz. tatami, 11. mérkőzés)
-
46 kg: Debreczeni Lilla – Stoyanova Monika (Bulgária) (a döntőbe jutásért, 7. sz. tatami, 22. mérkőzés)
-
-
Gyermek korosztály
-
24 kg: Born Heidi – Gudiel Hazel (Amerikai Egyesült Államok) – DÖNTŐ (8. sz. tatami, 9. mérkőzés)
-
36 kg: Batke Eszter – Alter Oliwia (Lengyelország) – DÖNTŐ (8. sz. tatami, 13. mérkőzés)
-
LIGHT-CONTACT szabályrendszer
-
Junior korosztály
-
50 kg: Debreczeni Frida – Salim Asli (Törökország) (a 4 közé jutásért, 3. sz. tatami, 2. mérkőzés)
-
KICK-LIGHT szabályrendszer
-
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
-
32 kg: Antal Benjámin – Oyston Ronnie (Nagy-Britannia) (a 4 közé jutásért, 2. sz. tatami, 31. mérkőzés)
-










