Amikor 1956. október 23-án kitört a forradalom, és Budapest utcáit elöntötte a harcok keltette káosz, a tűzoltók hivatásukhoz hűen folytatták a munkát. Nemzeti és fehér zászlókkal felszerelt szerkocsikkal, nemegyszer golyózápor közepette vonultak, hogy életeket és értékeket mentsenek a vészterhes napokban.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ünnepi visszaemlékezése szerint a forradalom első napjaiban rendkívül nehéz körülmények között kellett ellátni a szolgálatot. Október 29-re a szabadnapos állomány nagy része mégis bejutott a szolgálati helyére, hogy segítse a bajtársakat.

A helyzet november 4-én, a szovjet csapatok általános támadása után vált igazán embert próbálóvá: az éppen szolgálatban lévő tűzoltókat benntartották, és egészen november 9-ig megszakítás nélkül ők végezték a mentési és tűzoltási feladatokat.

Gyermekklinika a célkeresztben: Létrákon mentették a kicsiket

Október 23. és november 10. között a fővárosi tűzoltók csaknem kétszázötven alkalommal vonultak ki riasztásokhoz. Tüzet oltottak többek között a Magyar Nemzeti Múzeumnál és az Országos Levéltárnál is.

Rendkívül drámai pillanatokat éltek át a Bókay János Gyermekklinikánál, amely közvetlen találatot kapott. A tűzoltók a lángokban álló épületből az ablakokon keresztül, létrák segítségével menekítették ki a beteg gyermekeket.

Szovjet lánctalpak zúzták szét a tömlőket

A mentést végzőknek a harcoló felek tüzében, életüket kockáztatva kellett dolgozniuk. A vonuló fecskendőkre nemzeti színű, szovjet és fehér zászlókat is kihelyeztek, bízva abban, hogy így elkerülhetik a célzott lövéseket.

Munkájukat a szovjet erők tovább nehezítették: a vonuló vagy helyszínen lévő szerkocsikat többször átkutatták fegyverek után kutatva, a páncélosok lánctalpaikkal pedig több alkalommal is szándékosan tönkretették a kiterített tömlőket.

Hét bajtársuk halt hősi halált

A tűzoltók a vészterhes időszakban megkülönböztetés nélkül segítettek mindenkin: oltották a pusztító tüzeket, mentették a sebesülteket, a harcok elülte után pedig azonnal bekapcsolódtak a fővárosi romeltakarításba.

Helytállásukért azonban súlyos árat fizettek: a testület hét tagja vesztette életét a forradalom és szabadságharc napjaiban. Rádöbbentve a utókort arra, hogy a segítségnyújtás és az életmentés még a legnehezebb történelmi időkben sem szünetelhet.