2005. tavaszán az Egészségügyi Minisztérium programot hírdetett un. babamentő inkubátorok kihelyzésére az egészségügyi szogálatóknál. 2005. őszén Békéscsabán is üzembe helyezték az életmentő inkubátort a Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet Gyulai út és a Dobozi út sarkánál lévő bejáratnál, ahova anonim, azaz a kilétet nem felfefedő módon lehet újszülöttet elhelyezni. A jelenlegi jogszabályi rendelkezések alapján lehetőség van arra, hogy a gyermekét nem vállaló szülő a babamentő inkubátorban büntetlenül helyezze el újszülött gyermekét – olvasható a békéscsabai Réthy Pál kórház honlapján.
Kedden, azaz 2015. december 22-én reggel 6:15 perckor jelzett a kórház babamentő inkubátora, hogy egy újszülöttet helyeztek el benne – mondta el tudósítónknak dr. Baji Sándor, a Dr. Réthy Pál Kórház Gyermek Osztályának osztályvezető főorvosa. A kislány jó egészségnek örvend, felöltöztetve találtak rá, kicsit kihült állapotban volt. Az osztályon a Karácsonyi Anikó nevet kapta.
Dr. Baji Sándor arról tájékoztatot, hogy a gyámügyi hatóság megkezdte az ilyenkor szokásos eljárást, és 6 hét áll rendelkezésére, hogy jelentkezzen a kislányért a vérszerinti szülő, melyet természetesen igazolnia kell. A szokásos eljárás szerint, egy hét múlva kerül az újszülött nevelőszülőkhöz, majd a hatodik hét leteltével, amennyiben vérszerinti szülő nem jelentkezik, akkor kerülhet örökbefogadó szülőkhöz. Arra még nem volt példa a Réthy Pál Kórházban, hogy a vérszerinti szülő jelentkezett volna – tette hozzá a főrvos. Az inkubátor üzembe helyezése óta a 8., ebben az évben pedig a 3. újszülöttet helyezték el a kórház babamentő inkubátorába – tudtuk meg.
A dr. Baji Sándor, osztályvezető főrvossal készített teljes interjú itt meghallgatható.