A Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya 2016 októberében három fordulóból álló őszi vetélkedősorozatot hirdetett a világnapokhoz kapcsolódóan Békés megye valamennyi általános iskolája 7. évfolyamos csapatai számára.
A Népegészségügyi Főosztály munkatársai által összeállított és a hónap elején kiküldött feladatsorokat az adott hó végéig kellett visszaküldeni. A versenyzők 3 hónap világnapjai köré csoportosított feladatokban mérhették össze meglévő ismereteiket az adott témakörökkel kapcsolatban. A kötelező feladatokon túl a szabadon választható feladatok teret engedtek a tanulók egyéni kreativitásának is, így többek között alkalom nyílt plakát készítésére, vers és esszé írására, három napos szívbarát étrend, illetve cukorbetegek számára készült menü összeállítására is.
Ez is érdekelheti
Traffipaxra felkészülni: egy hétig fokozott sebességellenőrzés az utakon