51 fogat indult a Nemzeti Fogathajtó Versenyen

A Nemzeti Fogathajtó Versenyen 51 fogat vett részt, köztük 14 fiatal ló. Összesen 12 kategóriában startoltak a fogatok, hiszen a versenyt rendező Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által vállalt célok egyike volt, hogy minél több kategória számára lehetőséget biztosítson a versenyzésre a nemzetközi versenyek, az Európa-bajnokság és a világbajnokságok előtt. Mindezen túl fontos szempont volt a fiatal fogatlovak minősítési lehetőségének biztosítása is, hiszen ahogyan Pap István Tibor vezérigazgató fogalmazott, munkatársaival elkötelezettek az előre mutató szakmai kezdeményezés, a fiatal fogatlovak világbajnokságának megszervezésében. – A nemzeti verseny abból a szempontból is eredményes volt, hogy a nevezett közel 100 ló 10 százaléka nóniusz volt, a fajta bölcsője pedig Mezőhegyes. Korábban egy-egy versenyen csak mezőhegyesi nóniusz fogat indult, most pedig a nevezett fogatok közel 20 százalékában helyet kapott a fajtát képviselő ló .

hirdetés