Egy nagyszabású hangversennyel emlékeztek meg október 27-én este az Evangélikus Nagytemplomban Békéscsaba újratelepítésének 300. és várossá nyilvánításának 100. évfordulójáról.
A település valamennyi énekkara fellépett fúvós- és szimfonikus kísérettel, klasszikus és kortárs műveket is hallhatott a közönség. Sutyinszki János békéscsabai zeneszerző külön erre az ünnepi alkalomra komponált három, szlovák nyelvű kórusművet, ezzel is még különlegesebbé téve a hangversenyt.
Az esti órákra csordultig telt a templom frissen felújított és felszentelt épülete. A megjelenteket Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere köszöntötte. Egy város életében rendkívül fontosak a kerek évfordulók, mert az ilyen alkalmakon lehet igazán átélni az összetartozás érzését – mondta a városvezető. Az egész éven átívelő programsorozat tanúbizonyságot tett arról, hogy milyen színes kulturális élet bontakozott ki a városban az elmúlt 300 évben. A rendezvények sikere számos szakember, civil szervezet, segítőkész békéscsabai kemény munkáját tükrözi.
300 év hosszú idő, amely alatt felnőhetett több generáció, folyamatosan alakultak a szokások, kialakultak hagyományaink. De hogyan is kezdődött mindez? 1718-ban báró Harruckern János György kezdeményezésére, a vallásszabadság és a jobb megélhetés reményében tíz felvidéki vármegyéből közel 700, döntően evangélikus szlovák telepes megpakolt szekérkaravánja érkezett Csabára, a mai Szent István térre. A Haán Lajos által feljegyzett legenda szerint a kis település közepén állt egy gémeskút, itt álltak meg inni az érkező telepesek. Majd énekeltek, letérdeltek – megérkeztek új otthonukba.
A török idők utáni intenzív újratelepítés Békéscsaba történelmének legszínesebb és máig meghatározó időszaka volt, a település néhány évtized alatt újjáépítette önmagát. Mindez a bárónak és az őt követő Wenckheim-családnak volt köszönhető, akik kedvező feltételeket biztosítottak az érkezőknek. A hétszáz telepest sokan követték. 1818-ban már 22 ezren éltek a településen, míg 1918 elejére 40 ezerre nőtt a lakosság száma. Ekkorra Békéscsaba a történelmi Magyarország legnépesebb szlovák ajkú települése és egyben Európa legnagyobb faluja volt. Csabára az első vonat 1858. október 25-én, pont 160 évvel ezelőtt, egy hétfői napon futott be.
A vasút fejlődése nyitott utat a kereskedelemnek és az iparosodásnak, ezzel a legnagyobb falu elindult a polgárosodás felé. Ebben az időszakban épült az Alföld első kőszínháza és a Munkácsy Mihály Múzeum, jellegzetessé váltak az előtornácos házak. 1918-ban a békéscsabai képviselő-testület kihirdette a rendezett tanácsi várossá alakulást, a polgármesteri tisztséget először Berthóty István töltötte be.
Békéscsaba számos olyan embert adott a világnak, akire máig büszkék lehetünk: Munkácsy Mihály, Stark Adolf, Tessedik Sámuel, Féja Géza, Gyóni Géza. De a lakosságra, a civilekre is büszke lehet minden mai csabai. Az ő önzetlenségük és lokálpatriótizmusuk nélkül nem fejlődhetett volna, nem épülhetett volna a város. 1772 és 1777 között önkéntes lakossági munkával jött létre az Élővíz-csatorna, amely kulcsfontosságú volt a mezőgazdaság fejlődése szempontjából. A mocsarak lecsapolásával, a telepesek kemény munkájával Európa legjobb termőföldjei váltak megművelhetővé.
A fejlődés pedig azóta is töretlen az azóta megyeszékhellyé vált településen. Épül az M44-es, javulnak a fiatalok, a családok lehetőségei. Arra kért mindenkit a polgármester, hogy továbbra is együtt tegyünk a város gyarapodásáért. Ezért jött létre a Békéscsaba300 rendezvénysorozat is, hogy ennek a jeles évfordulónak együtt tudjunk örülni.
Szarvas Péter köszöntő szavait itt meghallgathatják:
Képgalériánkat itt érhetik el: