A Harruckern széles körben kínál képzéseket

harruckern A tagintézmény igyekszik minden lehetőséget kihasználni a bemutatkozásra. Fotó: harruckern.hu

A Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma különleges abból a szempontból, hogy három telephelyen működnek. A diákok Szabadkígyóson, Eleken és Gyulán is tanulhatják a különböző szakmák fortélyait.

hirdetés

Czeglédiné Szappanos Anita, a Harruckern tagintézmény vezetője elmondta, hogy a tanévkezdés sikeres volt, jelenleg 18 szakmát oktatnak, amiből nyolc hiányszakma. Ezeket azért választják a diákok, mert ösztöndíjat kapnak érte, illetve nyilván az elhelyezkedési lehetőségeik is nagyon jók, ha elvégezték a képzést. Összesen közel ezer fős tanulói létszámmal indultak.

hirdetés

A tagintézményben szakiskolai képzéssel is büszkélkedhetnek. Itt a csökkentett munkaképességű, hátrányosabb helyzetű, esetleg fogyatékkal élőknek nyújtanak egy részszakképesítést. Virágkötő, sütőipari és gyorspékségi munkás, valamint az élelmiszer- és vegyiáru eladó szakmákat tanulhatják ezek a fiatalok.

Több pályázatban, programban is benne van az intézmény. A Szakképzési Hídprogramban ez a második tanévük, tavaly is számos nagy sikerű szakmai rendezvényt tudtak megvalósítani. Ennek keretében jelenleg hét olyan szakmát képeznek, ami részszakképesítéssel, illetve OKJ-s bizonyítvánnyal zárul. Az intézmény munkatársai számára mindig is kiemelt feladat volt a hátrányos helyzetű diákok támogatása, a tehetséggondozásra is nagy hangsúlyt fektetnek. Rendszeresen indulnak szakmai és tanulmányi versenyeken a tanulók.

A Szakma Kóstoló Tábor a fiataloknak nyújt betekintést az egyes képzésekbe. Fotó: harruckern.hu

Az Erasmus+ program keretében ezúttal a Harruckern diákjai Spanyolországba és Olaszországba utazhattak ki. A fiatalok amellett, hogy a szakmai ismereteiket bővíthették, csiszolhatták az angoltudásukat, nemzetközi tapasztalatokat szerezhettek.

Egy GINOP pályázatnak köszönhetően, amit a szakképzési centrum nyert meg, a Harruckern iskolában is küzdenek a lemorzsolódás, a korai, szakma nélküli iskolaelhagyás ellen. Ez a program 2020-ig tart, a cél, hogy 10 százalék alá vigyék a lemorzsolódók arányát. Ebből az intézményből 80 kilencedikes diák került kiválasztásra, akik különböző kompetenciafejlesztő foglalkozásokon vesznek majd részt 10 fős csoportokban, heti két órában.

A leendő diákok toborzása talán az őszi hónapok legfontosabb feladata, hiszen a családok ekkor keresik fel az oktatási intézményeket, döntik el, milyen szakmát válasszon a fiatal. Az általános iskolák pályaorientációs napjaira rendszeresen települnek ki mindenféle érdekes szemléltető eszközzel. Minél interaktívabb a program, annál könnyebb a diákok figyelmét felkelteni. Ezek segítségével pedig valóban ki is próbálhatják, miről szól egy-egy szakma, mert ezzel sokszor nincsenek tisztában.

Október közepén megvolt az első nyílt nap is az intézményben, ami nagyon jól sikerült. Közel 120 érdeklődő jelent meg, és járta be az iskola minden zegét-zugát. Beülhettek a rövidített tanítási órákra, megnézhették a tanműhelyeket. December 12-én és január 23-án lesznek még nyílt napok, amikor 9 és 12 között várják a leendő diákokat és szüleiket. A szakmákról, a nyílt napok programjairól az intézmény honlapján tájékozódhatnak.

A Czeglédiné Szappanos Anitával készült teljes interjút itt hallgathatják meg:

hirdetés

Szóljon hozzá!

9 + 1 =