Amerikai kutatók megfejthették a Húsvét-szigeteki óriási kőfejek elhelyezkedésének rejtélyét. A megalitikus szobrok a friss vízforrások helyét jelölhették – írta a The Guardian.
Évszázadok óta foglalkoztatja a kutatókat a Húsvét-szigeteki moaik, vagyis kőszobrok rejtélye. A zömmel 13. és 17. század között készült több száz kisebb-nagyobb szobor jellegzetessége, hogy az emberalakok feje aránytalanul nagy a testhez képest. Az alkotások általában az őslakosok törzsfőnökeit vagy az isteni hősöket ábrázolták. Amerikai kutatók azt próbálták megállapítani, hogy miért arra a helyre kerültek a szobrok, ahol állnak. Kiderült, hogy a szobrok jellemzően mind friss vízforrások közelében vannak. Elméletük szerint a szobrok jellegzetességei, például a méretük a vízforrás bőségére és minőségére utalhat.
Carl Lipo, a New York-i Binghamton Egyetem professzora, a Plos One folyóiratban publikált tanulmány társszerzője szerint felfedezésük azt demonstrálja, hogy a szobrokat nem rituális helyszíneken állították fel. A rituálét a szobrok szimbolikus jelentése reprezentálja, de egyébként a közösség életének részei voltak. A Húsvét-szigeteken több mint háromszáz megalitikus platform található. Mindet különálló közösség készíthette. Az elsőt a 13. században hozhatták létre. Sokat találtak a partvidék környékén.
Korábbi tanulmányok is felvetették már, hogy a szobrok elhelyezése kapcsolatba hozható a fontos erőforrások elhelyezkedésével. Az új kutatás szerzői azonban először tettek kísérletet az állítások vizsgálatára. A kutatócsoport a sziget keleti részét vizsgálta, ahol a különböző erőforrásokat alaposan feltérképezték már. A kiválasztott területen 93 megalitikus platform elhelyezkedését elemezték. Ezek még az előtt készültek, hogy a 18. században a szigetre léptek volna az európai hajósok.
Miután nem találtak kapcsolatot sem a szobrok anyagául szolgáló sziklák, sem a szerszámok anyagának bányászatával, azt vizsgálták, hogy milyen más fontos erőforrások közelében találták a szobrot. Például a termesztett növények, köztük az édesburgonya közelében vagy halászathoz kapcsolódó helyszín vagy friss víz közelében volt-e a szobor. Lipo elmondta, hogy csoportját különösen a vízforrások érdekelték, mivel a szigeten nincsenek állandó források. És nem találtak rá elegendő bizonyítékot, hogy a helyiek a sziget tavaira lettek volna utalva.
A friss víz azonban jelen van a szigeten, a talaj víztartó rétegeiben, barlangokban és a parton is. Apály idején látni is lehet, hogy a talajból előtörő erekből hogyan áramlik ki a friss víz – mesélte Lipo. Hozzátéve, hogy történelmi feljegyzések szerint a helyiek itták is ezt a kissé sós vizet, sőt, kutakat is ástak. A kutatók megállapították, hogy minden nagyobb szobor közelében jelentős vízforrások vannak. Lipo magyarázata szerint mivel a közösségeknek friss vízre volt szüksége, praktikusan oda állították a szobrokat, ahol a forrás volt.
Lipo azt is felvetette, hogy a szobrok mérete és egyéb jellegzetességei kapcsolatban lehettek a vízforrás minőségével. És ezen a módon a közösség egyúttal jelezhette előnyét a szigeten élő más közösségeknek. A professzor szerint a közösség és az együttműködés alapvető feltételei voltak a platformok létrehozásának. „Bármi, ami közelebb visz egymáshoz, erősebbé tesz és segít a túlélésben. Szerintem ez a Húsvét-szigetek titka” – hangsúlyozta Lipo.
A szobrok helyszínválasztásának elméletével azonban nem mindenki ért egyet. Jo Anne Val Tilburg, a Húsvét-szigetek szakértője, a Kaliforniai Egyetem tudósa rámutatott: eddig sem volt titok, hogy a partvidéken található friss víz a szobrok közelében volt, ám ezek az erecskék csekély jelentőséggel bírhattak. „Nagyon valószínűtlen, nézetem szerint, hogy ezeknek a forrásoknak jelentős szerepe lett volna a szobrok elhelyezésében.” – írja az MTI.