Februárban érkezik az első GYOD

gyod gyermek Fotó: Pixabay

A szociális törvény módosításának köszönhetően idén januártól – a már meglévő ápolási díjon túlmenően – a gyermekek otthongondozási díja (GYOD) jogcímén új ellátási formát vezetett be a kormány.

Az új ellátással a vér szerinti vagy örökbefogadott, súlyos fogyatékosságból vagy tartós betegségből adódóan önellátásra képtelen gyermeküket otthon ápoló szülők áldozatos munkáját ismeri el a kormányzat – tájékoztatott a Szeghalmi Járási Hivatal.

hirdetés

Így idén januártól a gyermeküket otthon ápoló szülők egy gyermek ápolása esetén 100 ezer, több gyermek ápolása esetén összesen legfeljebb 150 ezer forint gyermekek otthongondozási díjában részesülnek. A járási hivatal a jogosultsági feltételek vizsgálata nélkül folyósítja az ellátást egészen december 31-ig. Függetlenül attól, hogy az év második felében esedékes felülvizsgálat alapján a jogosultság megszűnik-e vagy sem.

A Szeghalmi Járási Hivatal jelenleg hivatalból 55 főnek folyósítja a gyermekek otthongondozási díját. Az új kérelmek benyújtása a kormányablakok ügyfélszolgálatain, az ügysegédeknél, valamint postai úton lehetséges. A jogosultsági feltételek lényegében azonosak a korábbi ápolási díj során vizsgált szempontokkal. Azzal a különbséggel, hogy az önellátási képesség mértékét szakértő vizsgálja. A GYOD havi összegéről az Országgyűlés minden esztendőben a központi költségvetésről szóló törvény elfogadásával egyidejűleg dönt.