Fenyőfa vásárlási utalványokat adott át Herczeg Tamás országgyűlési képviselő rászoruló családoknak a Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ munkatársain keresztül.
Herczeg Tamás öt választási cikluson keresztül képviselte a Békéscsabán élők érdekeit a város közgyűlésében önkormányzati képviselőként, majd szociális tanácsnokként. A szociális területért érzett felelősségvállalást, a rászorulók támogatását továbbra is fontos feladatának tartja. Ezért ebben az esztendőben is felajánlott fenyőfa vásárlási utalványokat (összesen 100 000 forint értékben) a rászorulóknak, hogy a nehéz anyagi körülmények között élők is a karácsonyfa mellett élhessék meg az ünnep szentségét. Az utalványokat Békéscsabán a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ munkatársai fogják eljuttatni az érintetteknek.
Herczeg Tamás az ünnepségen megosztotta, ma már számos olyan jótékonysági akció van országszerte, amely keretében tartós élelmiszert, játékot, ruhát, a hétköznapokban szükséges eszközöket kapnak a rászoruló családok. Eddig azonban úgy látta, hogy a karácsonyfa kimaradt ebből a sorból. Sok családnál a költségvetésbe nem fér bele egy több ezer forintos fenyőfa. Ezért döntött úgy a képviselő, hogy ebben szeretne segíteni. A karácsonyfa egy fontos szimbóluma az ünnepnek, az utalvány segítségével pedig talán idén ennyivel is több család otthonába kerülhet majd egy.
Horváthné Pataki Éva, a Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ vezetője a családok nevében megköszönte az utalványokat. Kérdésünkre elárulta, ezeket a központ munkatársai osztják majd szét az általuk gondozott családok között. Egyre több rászoruló család van a megyeszékhelyen, szükség van az ilyen jellegű segítségre.