Koronavírus-fertőzés gyanúja merült fel kollégánk hozzátartozójánál

who, fertőzöttek, koronavírus, járvány, korona Illusztráció: Nemzeti Népegészségügyi Központ

Egyik kollégánk hozzátartozójánál koronavírustesztet végeztek, mert felmerült a gyanúja, hogy elkapta a fertőzést. Március közepe óta ő is, akárcsak sokan mások, otthonról dolgozik. Előtte azonban találkozott olyanokkal, akiktől elkaphatta.

Március 18-án egy egyszerű megfázásnak indult a betegség, nem gondolt a koronavírusra. Az első nap nem nagyon tudott kikelni az ágyból, nagyon fájt a szeme, de ezt még okozhatta éppen a sok számítógép előtt töltött idő is. Másnap a tüsszögés, orrdugulás, orrfolyás, füldugulás, torokfájás, hőemelkedés, hányinger, émelygés is előjött. Amikor még náthára, arcüreggyulladásra gyanakodott, akkor kamillateás inhalálással is próbált javítani az állapotán. Vitaminokat folyamatosan szedett előtte is már. Majd egy-két napig jobban lett, de az ólmos fáradtság visszatért. Nehezen tudott felkelni, a munkára koncentrálni.

hirdetés

Március 30-án már másodjára lázasodott be, bár ez sem volt magas, 37,7-re ment fel a testhőmérséklete. Addig azonban hiába szedett lázcsillapítót, a hőemelkedés sem nagyon akart lejjebb menni. Bár a gyógyszertől a közérzete jobb lett, mintha kitisztult volna a feje. Nem szokott lázas lenni, ezért volt különös a folyamatos hőemelkedés, majd a láz. Mivel közel két hete fennállt ez az állapot, azt jelezhette a szervezete, hogy baj van. Egy hét után a fáradtságon és a hőemelkedésen kívül minden egyéb tünete elmúlt. Volt már korábban tüdőgyulladása, akkor nagyon sokat köhögött, most azonban egyáltalán nem jelentkezett ilyen jellegű tünet függetlenül attól, hogy dohányzik is.

A háziorvosát telefonon hívták fel március 31-én a két hét hőemelkedés után, aki részletesen kikérdezte az eddigi tüneteiről és körülményeiről. Az orvos ezek alapján úgy látta, hogy szükséges elvégezni a koronavírus tesztet. A tesztnek két-három nap alatt lesz eredménye. Ha negatív is lesz, még egyet mindenképpen csinálnak majd. Az orvos addig is annyit kért, hogy ne érintkezzen emberekkel. Ez nem lesz nehéz, hiszen az elmúlt két hétben is csupán néhányszor mentek el vásárolni, azt is gyorsan intézték el, kesztyűben, a távolságot betartva.

A háziorvos értesítette az ÁNTSZ-t, ők felvették a beteg adatait, lakcímét. Majd néhány órával később kiérkezett a mentő, hogy begyűjtse a teszthez szükséges mintát. Tetőtől talpig védőruhában érkezett a szakember, megvárta, amíg a beteg feltesz egy maszkot, majd bement a házba. Két mintavételre volt szükség, az orrüregből és a garatból. Ezt rábízta a betegre, mert volt olyan állapotban, hogy el tudja maga is végezni, és így kevésbé volt kellemetlen. A mintavételi pálcikákat bele kellett helyeznie egy oldatos fiolába egyenként 10-10 másodpercre. Utána pedig a mentős szakszerűen elcsomagolta a mintát.

Az alapján, amit a mintavételt végző mentőstől megtudott a hozzátartozó, megosztotta velünk, hogy a tesztet Szegeden végzik el, néhány óra alatt. A labor kapacitásától függ, hogy valójában mikorra lesz eredmény. Azt még kiemelte, hogy a teljes folyamat során mindegyik orvos, szakember nagyon korrekt és segítőkész volt. Az eredményekről beszámolunk majd a következő cikkben.