Jövőre nyílhat meg a szabadkígyósi kastély

kastély, leletre, lelet Fotó: Körös Hírcentrum

A tervek szerint 2021-ben nyitják meg a nagyközönség előtt a felújítás alatt álló szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt, ahol jelenleg közel ötvenszázalékos a készültség – közölte a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési (NÖF) Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön a helyszínen tartott sajtóbejáráson.

hirdetés

Glázer Tamás elmondta, hogy a járványhelyzet nem befolyásolta a munkálatokat, azok folyamatosan és zökkenőmentesen zajlanak 2019 tavasza óta. Megújul az 1875-1879 között épült a kastély főépületének földszintje, a pince egy része, a főlépcsőház és a kilátótorony, valamint a főépület közvetlen környezete. Restaurálják a falfestéseket, a padló- és falburkolatokat, teljes tető- és homlokzat felújítás, utólagos szigetelés és gépészeti munkák valósulnak meg, valamint közműfejlesztést is végeznek – sorolta.
Hozzátette, a beruházásra európai uniós forrásból eredetileg 1,5 milliárd forintot fordíthattak, amelyet nemrég sikerült további 223,5 millió forinttal kiegészíteni. Hazai forrásból szintén 1,5 milliárd forintot biztosítanak „Békés megye örökségvédelmi szempontból egyik legnagyobb beruházására”.

hirdetés

Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa a kastély egyes részein szólt arról, milyen attrakciókat terveznek a helyiségekbe. Az étkezőben kifejtette, egy 1895-ben készült fotó alapján állítják helyre a termet, ahol a kor étkezési szokásait mutatják majd be. Újból megépítik az innen nyíló télikertet is, amelyet a Wenckheim-család beázási problémák miatt az 1930-as években elbontott.

Az egykori könyvtárszobában elmondta, hogy óriási kutatómunkával 270 könyvet sikerült fellelniük, amely 1945 előtt a családé volt, és van remény további 600 kötet megtalálására, de az egykori óriási gyűjteményt vetítéssel ábrázolják majd. A grófnő hálószobája mellett találtak egy eredeti ülőkádat, amelyet 1879-ben már melegített vízzel tudtak megtölteni. Azt, hogy az Ybl Miklós által tervezett kastély korának egyik legmodernebb épülete volt ezen keresztül is érzékeltetik majd, de utalnak erre a parkban megmaradt kandeláberek és a gázfejlesztő ház is – magyarázta Virág Zsolt. Az ókígyósi kastély földszinti folyosóját ugyanis világítóudvarok látták el fénnyel, a kastély körül egykor gázlámpák világítottak. A világítógázt gázházban fejlesztették a konyha épülete mögött.

Az eredeti tárgyak sorát gazdagítja két vendégkönyv, amely az akkori társadalmi élet színe-javát felvonultatja. Egyet a békéscsabai múzeumban találtak meg, egyet pedig sikerült visszavásárolni – közölte. A miniszteri biztos szólt arról, hogy felméréseik alapján a közönséget leginkább a gasztronómia, a napirend és a kastély működése érdekli, ezért a Vendégségben Wenckheiméknél címet viselő tárlaton bemutatják majd a személyzet életét, munkáját is például egy eredetiben megtalált hívócsengő rekonstrukciójával. Szólnak arról is, hogyan szerezték be egyebek mellett a fűszereket, így a korabeli kereskedelmi viszonyokat is fel tudják villantani.
A tárlaton szó lesz arról is, hogyan éltek a grófi gyerekek, milyen angolkisasszonyok tanították őket, azok hogy kerültek Angliából Szabadkígyósra, és hogy volt közülük, aki helyi férfihoz ment feleségül.

Az MTI kérdésére Virág Zsolt elmondta, a kastélyt még a felújítás előtt is 18 ezren nézték meg évente, azzal kalkulálnak, hogy évi 40 ezer látogató valószínűsíthető. Glázer Tamás megjegyezte, a kastély rendezvényhelyszínként is funkcionál majd, az üzleti turizmus bevételeire is számítanak. A sajtóbejáráson Glázer Tamás bejelentette, hogy a járványügyi helyzet kedvező alakulása miatt a NÖF fokozatosan újra megnyitja műemléki helyszíneit. A nyitás első ütemeként a létesítmények parkjai és kertjei péntektől a nagyközönség számára ismét látogathatóak lesznek nyitvatartási időben, pünkösdig térítésmentesen.

Kapcsolódó tartalom:

 

hirdetés