Magyarok Kenyere: augusztus 20-ig lehet leadni az adományokat

magyarok Fotó: magyarokkenyere.hu

Idén is gyűjtik a gazdáktól a búzaadományt az ebben az évben 10 éves Magyarok Kenyere program keretében. Ezúttal 89 ponton lehet leadni a felajánlásokat. A búzát 20 malomban őrlik majd meg – jelentették be a szervezők a szarvasi sajtótájékoztatón.

A Magyarok Kenyere Alapítvány, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által közösen szervezett, idén 10 éves Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program a magyar gazdatársadalom önzetlen, segítő szándékú összefogása. A program keretében Magyarország területéről és a Kárpát-medence magyarlakta régióiból ajánlanak fel búzát határon inneni és túli, magyar gyermekeket segítő szervezetek számára.

hirdetés

Trianon 100 éves évfordulóján – hála a magyar gazdáknak – mostanra az egész Kárpát-medencében elmondható: „Egy kenyéren vagyunk”. Külön aktualitású ez a 2020-as esztendőben, amelyet az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás Évének nyilvánított. A szervezők – a program közel egy évtizedes sikereihez hasonlóan – idén is számítanak a magyar gazdák jótékony adományaira. A koronavírus okozta helyzetben a búzafelajánlás mellett kiemelten számítanak a Magyarok Kenyere Alapítványhoz érkező pénzadományokra is, hogy idén is több tízezer gyermek ellátását biztosíthassák, és vetőmagadományainkkal segíthessék a kárpátaljai gazdatársakat.

A tavalyi esztendő minden eddiginél sikeresebb volt a program életében. Közel 5700 magyarországi és határon túli magyar gazda vett részt az adományozásban. Mintegy 800 tonna búzát adva össze a hazai és határon túli gyermekeknek, rászorulóknak. Idén az étkezési búza adományokat – 2020. július 1-től augusztus 20-ig – 89 gyűjtőponton adhatják le a gazdák, emellett pénzadományok felajánlására is van lehetőség. A Kárpát-medencei Búzaösszeöntés Ünnepét július 31-én tartják, a szarvasi szárazmalomban.

Fontos szerepe van a Magyarok Kenyere Alapítványnak is: az Alapítvány egyik célkitűzése, hogy a Kárpát-medencei magyarok mellett a nyugati, tengerentúli diaszpóra magyarságot is bevonja az adományozásba. Tavaly első alkalommal a szórványmagyarságba, New York, Calgary, Cork vagy Bécs magyar közösségébe is eljuttattuk a Magyarok Kenyere jelképes lisztadományát.

Forrás: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara