Baran Ádám: Még bővül a BRSE kerete

BRSE, Finn, röplabda Fotó: BRSE (archív felvétel)

A Békéscsabai Röplabda SE is óvatosan vágott bele a munkába a járványügyi veszélyhelyzet végeztével. A részletekről Baran Ádámot, a klub elnökét kérdeztük.

A BRSE egy közel 400 fős utánpótlásbázissal rendelkezik, ezeknek a fiataloknak az edzésmunkáját is koordinálni kellett, nemcsak a felnőttek otthoni készülését. Az edzők rendszeresen küldték a feladatokat, a közös munka pedig júniusban indulhatott el. A július már hagyományosan a pihenés hónapja szokott lenni, az edzések várhatóan augusztus elején kezdődnek el ismét.

hirdetés

A játékoskeret is sokat változott. Azoktól a lányoktól, akikkel nem akarták folytatni a munkát, búcsút vettek, akik pedig maradtak, azok online, otthon kapták az edzői instrukciókat. Zólyomi Rebeka az egyik új igazolás. Az MTK együtteséből érkező center a következő szezon végéig szóló szerződést írt alá. Külföldről ismét a csapatot erősíti Barbora Kosekova, illetve Békéscsabán játszik majd Marta Drpa, Lindsey Vander Weide és M’Kaela White. De további neveket is jelent még be az egyesület. Tóth Gábor személyében új vezetőedző csatlakozott a szakmai stábhoz. A fiatal, ambiciózus szakember korábban ért már el komoly sikereket fiatal magyar játékosokkal, Békéscsabán is ezt várják tőle.

A klubelnök arról is nagy örömmel számolt be, hogy 2023-ban Békéscsaba lesz az U16-os leány Európa Bajnokság egyik házigazdája. Az Európai Röplabda Szövetség hivatalos értesítése szerint Magyarország és Szerbia közösen rendezheti meg a döntőt, Békéscsaba és Belgrád helyszínekkel.

Ugyancsak jó hír, hogy az edzések, valamint a nyári tábor már a Röplabda Akadémia területén zajlott. Május végére minden engedélyt megszerzett a klub, elindulhatott a munka. Természetesen amint a lehetőségek adottak lesznek, egy hivatalos átadót is szerveznek a létesítményben.