Többen összeverekedtek, majd megrongálták egy kocsma kerítését Sarkadon
Szeghalmon szabálysértés miatt, Sarkadon garázdaság és súlyos testi sértés miatt intézkedtek…
Szeghalmon szabálysértés miatt, Sarkadon garázdaság és súlyos testi sértés miatt intézkedtek…
Baleset miatt helyszíneltek Pusztaföldvár külterületén, ittas járművezetés gyanúja miatt történt…
Embercsempészés bűntette miatt emelt vádat a Battonyai Járási Ügyészség és vádiratában végrehajtandó…
Kétegyházán egy nő táskáját, Sarkadon egy férfi pénzét és iratait lopták el. A rendőrök…
Kaszaperen és Békéscsabán balesetnél helyszíneltek, Gyulán ittas járművezetés gyanúja miatt…
Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt Orosházán, garázdaság miatt pedig Mezőhegyesen…
Igazoltatásakor a testvére nevén mutatkozott be egy személygépkocsi-vezető Kétegyházán. Eltiltották…
Súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és…
Mezőberényben, az egyik sörözőben 2021. július 18-án 13 óra körül egy férfi kiabált a pultos…