Süti, a rendőrkutyák új csillaga már az első bevetésén bizonyított
Szolgálatba állt Süti, a fiatal német juhász szuka, aki Purecse Tamás zászlós, a Gyulai Rendőrkapitányság…
Szolgálatba állt Süti, a fiatal német juhász szuka, aki Purecse Tamás zászlós, a Gyulai Rendőrkapitányság…
Mozgalmas hétvége volt a rendőrség számára Békésben: hamis pénzzel próbálkozó férfit, szabályszegő…
Mozgalmas nyarat tudhat maga mögött a Magyar Kick-Box Szövetség utánpótlás válogatottja. A folyamatos…
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója…
Opauszki Zoltán, Békéscsaba környezetvédelmi és turisztikai ügyekért felelős tanácsnoka hivatalos…
A jövő hét elején melegedés kezdődik és csütörtökre visszatér a kánikula: mindenhol 30 Celsius-fok…
Újra megnyitották a látogatók előtt szombaton a parajdi bányakatasztrófa következtében két…
Ötszázmillió forint értékben fejleszthetnek, valósíthatnak meg beruházásokat a Versenyképes…
Több esetben intézkedtek a napokban a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei.
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság két esetben intézkedett augusztus 21-én: egy vita tettlegességig…