51 késszúrással ölte meg a mezőberényi pultoslányt – életfogytiglant indítványoz az ügyészség
Előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt…
Előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt…
Folytatódik a hőség a héten: hétfőn még többfelé lesz élénk, olykor erős a szél és az…
Érkezik az év talán legjobban várt csillaghullása, ugyanis az augusztust a hullócsillagok hónapjának…
Különösen jelentős mennyiségű veszélyes hulladékra folytatólagosan elkövetett hulladékgazdálkodás…
A jelentős nappali felmelegedés és a csapadékhiány miatt vasárnap ismét országos tűzgyújtási…
Valamennyi elektronikus közigazgatási szolgáltatás, így az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási…
Az utóbbi időben egyre több bejelentés érkezik a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez olyan járművekről,…
Cikkünk élesítéséig sem sikerült helyreállítani az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási…
A két legfényesebb bolygó, a Vénusz és a Jupiter alig két holdátmérőnyi távolságra kerül…
Az élelmiszerek világpiaci ára júliusban több mint két éves csúcsára, 2023 februárja óta…