• Címlap
  • Interjúk
  • Kiemelt
  • Kapcsolat
  • Sötét mód
  • Keresés
Körös Hírcentrum
Körös Hírcentrum
  • Címlap
  • Interjúk
  • Kiemelt
  • Kapcsolat
  • Sötét mód
  • Keresés

Kategória: Interjúk

Telefonos és stúdió interjúk a Körös Hírcentrum csapatától Békés megyében. Események, beszámolók, aktualitások, Körös Hírcentrum Békéscsaba

Interjúk

Sikeres első félévet zártak Szarvason

Körös Hírcentrum
március 22, 2018

Jó eredményekkel zárták az első félévet Gyulai Szakképzési Centrum Székely Mihály Szakképző…

Interjúk

Kötelező bejelenteni a projektekben történt változásokat

Körös Hírcentrum
március 21, 2018

A vidékfejlesztési programban elnyert pályázatok módosítása esetén, a vonatkozó kormányrendelet…

Interjúk

Népszerűek a rendőrség programjai a fiatalok körében

Körös Hírcentrum
március 21, 2018

A Rendőrség 2014. szeptemberében a kiskorúak kábítószer-fogyasztásának csökkentése érdekében…

Interjúk

Eredményesen zárták az első félévet a Szigeti Endre Szakképző Iskola diákjai

Körös Hírcentrum
március 20, 2018

Évről évre mindig megmérettetik magukat országos szakmai versenyeken a Gyulai Szakképzési Centrum…

Interjúk

Vannak még tavaszi programok március végére

Körös Hírcentrum
március 20, 2018

Lassan véget ér a március, de a Békés Megyei Könyvtárban még több tavaszi programmal várják…

Interjúk

Fontos beszélni a demenciáról

Körös Hírcentrum
március 20, 2018

Ismét megrendezésre került a Memória Café. Az elmúlt alkalommal a résztvevők elkezdték azt…

Interjúk

Lökésről lökésre múlt el az izgalom Birminghamben

Körös Hírcentrum
március 17, 2018

Márton Anita a világ idei legjobbjával, 19.62 méteres országos csúccsal aranyérmes lett Birminghamben…

Interjúk

A gazdaság fejlesztésében érdekelt az Iparkamara

Körös Hírcentrum
március 16, 2018

Idén is megtartotta Gazdasági évnyitó rendezvényét a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.…

Interjúk

Évek óta kiváló az együttműködés a BSZC és a Magyar Tartalékosok Szövetsége között

Körös Hírcentrum
március 15, 2018

Személyesen vehette át Mucsi Balázs főigazgató a Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter által…

Interjúk

Igazi közigazgatási centrumként működik a Gyomaendrődi Járási Hivatal

Körös Hírcentrum
március 14, 2018

Szakmai szempontból jól sikerült év volt 2017 a Gyomaendrődi Járási Hivatal dolgozói számára.…

Previous page Page 1 … Page 49 Page 50 Page 51 … Page 142 Next page
Kövessen minket Facebookon!
Követem!
Békéscsaba Békés Orosháza Gyula Baleset Kék hír Sport Interjúk BSZC Munkácsy Mihály Múzeum

Mostanában

Teljes pusztítást végzett a tűz egy melléképületben

Teljes pusztítást végzett a tűz egy melléképületben

A hideg és a hó sem állította meg őket – rendőrök segítették a rászorulókat Békésben

A hideg és a hó sem állította meg őket – rendőrök segítették a rászorulókat Békésben

Elindult a nevezés Az Év Pálinkás Bonbonja 2026 versenyre

Elindult a nevezés Az Év Pálinkás Bonbonja 2026 versenyre

Őzet gázolt el egy személygépkocsi a 44-es főúton

Őzet gázolt el egy személygépkocsi a 44-es főúton

MNB: tízezreket spórolhatnak az ügyfelek kedvezőbb bankszámlákkal

MNB: tízezreket spórolhatnak az ügyfelek kedvezőbb bankszámlákkal

Brüsszel beterjesztette a 90 milliárd eurós közös hitelfelvételt Ukrajna és a háború finanszírozására

Brüsszel beterjesztette a 90 milliárd eurós közös hitelfelvételt Ukrajna és a háború finanszírozására

Vasárnaptól visszatérnek a zord éjszakák

Vasárnaptól visszatérnek a zord éjszakák

Megújul a békésszentandrási orvosi rendelő

Megújul a békésszentandrási orvosi rendelő

Téli tanácsok állattartóknak Cody, a rendőrkutya példáján

Téli tanácsok állattartóknak Cody, a rendőrkutya példáján

Ahol a jó bor és a jó zene összefut: Glass of Jazz Big Band Szeged!

Ahol a jó bor és a jó zene összefut: Glass of Jazz Big Band Szeged!

Felkapott

Hatalmas lángokkal égett egy mezőgazdasági létesítmény Kétegyházán

2026-04-06

Kigyulladt egy családi ház Köröstarcsán

2026-04-06

Aktualitásokról tájékoztatott Magyar Péter Békéscsabán

2026-04-01

Három héten át tartó ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe Békésben

2026-03-31

Zavart viselkedésük buktatta le őket: drogos fiatalokat fogtak el a rendőrök Békésen

2026-03-30

Békéscsabára érkezett Orbán Viktor miniszterelnök

2026-03-29

Éveken át verte és alázta saját kisfiát: Fegyházba küldené az ügyészség az apát

2026-03-27

A békéscsabai édesanya tragédiája: Így lesz egy segítő szándékból rendőrségi ügy

2026-03-26

Gyulára riasztották a tűzoltókat: Egy 900 négyzetméteres asztalosműhelyben csaptak fel a lángok

2026-03-22

Drograzzia Békés vármegyében: Kilenc ember ellen indult eljárás

2026-03-22

Kapcsolat

Békéscsaba, Bartók B. u. 23/A Fsz. 1.
06703329113
mazan.zsolt@koroshircentrum.hu
Impresszum | Kapcsolat | Adatvédelem | ÁSZF | Médiaajánlat

Copyright © 2026 Körös Hírcentrum - Minden jog fenntartva!