Többes számban: a kiállítás címe is utal arra, hogy a 20. században, a tömeggyártás, a tömegpusztítás és a tömegpropaganda századában ebből a háborúból már nemcsak a katonák, hanem az otthon, családfő nélkül maradt asszonyok, de még a gyerekek sem maradhattak ki. A háború miatt mindenkinek az élete megváltozott, nem csak a frontra indulóké. Ez már valóban a tömegek háborúja volt, rengeteg katona és civil véráldozatával. A nemzetek háborújában valamiképpen mindenki részt vett, aki nem fegyverrel, az az otthonmaradottak áldozatos munkájával. A különleges félgömb alakú kiállítótérben helyet kap a frontra induló katonák sorsát jelképező vonatkocsi, a hosszú, békés 19. századot megidéző, de idővel darabjaira hulló körhinta, a háborús propagandahivatalra utaló, óriás írógép és a családfenntartó nélkül maradt otthoniak megváltozott életét bemutató villamoskocsi is. Emellett ki lehet próbálni, milyen nehéz volt egy háborúban szolgáló katona menetfelszerelése, a több mint 700 kiállított eredeti tárgy között pedig megnézhetik a későbbi miniszterelnök, Nagy Imre tábori levelezőlapját, Horthy Miklós sorhajókapitány levelét, Szabó Lőrinc költő fényképes igazolványát, valamint cenzúrázott újságoldalakat is.A kiállítást anyagilag a – Magyar Nemzeti Múzeum mellett – az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a befogadó városok és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága támogatta.