Megoldódott a Békéscsabán 1997. január 1-jén történt emberölési ügy

Vádemelést javasol a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság egy férfi ellen, mert a gyanú szerint 1997. január 1-jén, egy békéscsabai raktáráruházban lelőtte a raktárvezetőt. Egy 9 mm-es maroklőfegyverből többször rálőtt, a férfi a helyszínen életét vesztette. Támadója a raktár irodájának lemezszekrényéből 2 és fél millió forintnak megfelelő összeget vitt el.
A nyomozás részleteiről, a bűncselekmény felderítéséről 2018. április 11-én, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon sajtótájékoztatót tartott dr. Kis Péter r. ezredes, megyei bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes és Tóth Csaba r. alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. Az alapos, minden részletre kiterjedő helyszíni szemlét, információgyűjtést, tanúkutatást követően a rendőrség az elmúlt években minden olyan adatot, értesülést soron kívül megvizsgált, amelyeknek akár csak csekély jelentősége is lehetett a felderítésben. Közben időszakosan többször újra értékelték a nyomozás során beszerzett adatokat, összevetették azokat a helyszínen rögzített nyomokkal. Menekülés közben a gyanúsított elhagyta a fekete, kötött maszkját. Ennek a bűnjelnek 2016-ban egy időközben jelentős fejlődésen átment módszerrel ismét megtörtént az igazságügyi szakértői vizsgálata. Az eredmény megalapozta annak a gyanúját, hogy a raktárvezetőt a most 51 éves Zs. Róbert követte el. A Békés megyei férfi 2016. október 11-én történt kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését. A nyomozók további adatokat, információkat, bizonyítékokat szereztek be. Miután ezeknek egy részét a gyanúsított elé tárták, a jelenleg más bűncselekmény miatt büntetés-végrehajtási intézetben lévő Zs. Róbert 2017. március 8-án részletes, beismerő vallomást tett.

hirdetés

hirdetés