A Gyulai Szakképzési Centrum is felkészült az új tanévre

Fotó: Körös Hírcentrum

A Gyulai Szakképzési Centrumban szintén sikeresen és zökkenőmentesen elindult a tanév. Bár a nyári időszakban is bőven volt feladatuk a pedagógusoknak, mindenki kipihenve várta a szeptembert – mondta el Kovács Zsuzsa, a centrum főigazgatója.

hirdetés

A nyári hónapokban programok szervezése volt terítéken, szakmakóstoló táborokat tartottak több tagintézményben az általános iskolás diákok számára. Ez azért jó, mert ezeken keresztül a fiatalok „belekóstolhatnak” a szakmakínálatba, és talán nagyobb kedvvel választják majd a szakképzést. Mivel az általános iskolákban is egyre kevesebb a tanuló, így a középfokú oktatásban is csökken a létszám, ezért van szükség az ehhez hasonló kedvcsináló rendezvényekre.

hirdetés

A tanévkezdés előtt sor került a különböző szabályzatok áttekintésére, módosítására, az órarendek összeállítására. A tantárgyfelosztás is zökkenőmentes volt. Mozgás még természetesen előfordulhat, hiszen október elejéig még lehetnek módosítások a tagintézményekben – szögezte le Kovács Zsuzsa.

Pályázatok tekintetében a Szakképző intézmények átfogó fejlesztése című projekt kap most kiemelt figyelmet, ez elsősorban a felzárkóztatást, a lemorzsolódás csökkentését, a tehetséggondozást célozza. Október végéig osztják csoportokba a diákokat, utána indulhat el. Erasmus pályázatban is vesznek részt tanulók több tagintézményből, ők az ősz folyamán Ausztriába és Németországba utaznak majd.

Jancsurák József, a GySzC szakmai főigazgató-helyettese megosztotta, a szakgimnáziumi, szakközépiskolai, szakiskolai és a felnőtt képzések ugyanúgy folytatódnak, ahogyan a korábbi tanévben. Az oktatás színvonalát igyekeztek emelni, pályázati forrásból számos új oktatási eszközt, számítógépet, szimulátort tudtak vásárolni a tagintézmények számára. Saját forrásból az intézményeket és azok környezetét is megszépítették, hiszen a diákoknak ez is legalább annyira fontos.

A Kovács Zsuzsával és Jancsurák Józseffel készült teljes interjút itt meghallgathatják:

hirdetés

Szóljon hozzá!

5 + 1 =