A Jaguar is bemutatta új Formula E autóját

Fotó: ABB Formula E

A Jaguar is bemutatta Gen2, azaz második generációs Formula E autóját, az I-TYPE 3-at, melynek már teljes egészében házon belül készült az erőátviteli rendszere.

A brit gyártó több, mint 800 új elemet használt fel az autó esetében, természetesen a szabályok betartása mellett. Ez hangsúlyozandó, mivel az FE szabályai igen komolyan megkötik a gyártók kezét az autó építése kapcsán.

hirdetés

A Jaguár új FE autóját Londonban, a Design Múzeumban mutatták be, és azt is bejelentették, hogy versenyzőpárosukat Nelson Piquet Jr és Mitch Evans alkotják majd.

“Úgy hisszük, mi vagyunk az első csapat, mely teljes egészében maga építette az erőátviteli rendszert, ennek okán pedig minden szempontból irányítani tudjuk a fejlesztést, és reméljük, hogy ez versenyelőnyt jelent majd számunkra.” – mondta a Jaguar csapatfőnöke, James Barclay.

A Jaguar a negyedik FE szezont a hatodik helyen zárta, azaz négy pozícióval előrébb, min 2016/17-es debütálásukkor.

A márka korábban bejelentette, hogy elektromos márkakupát is indít a Formula E betétfutamaként.

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

75 + = 81