Kitüntetések és viták színesítették a közgyűlést

Fotó: Szarvas Péter / Facebook

Szeptember 20-án tartotta soron következő ülését Békéscsaba Megyei Jogú Város képviselő testülete. A közgyűlésen napirendre került többek között a település első féléves költségvetése, de szó esett például egy közös turisztikai projektről is Gyula városával. A részletekről Szarvas Péter polgármestert kérdeztük.

Még az ülés előtt egy ünnepélyes kitüntetésátadásra került sor. A Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének Elismerését kapták meg Szabóné dr. Kállai Klára klinikai szakpszichológus és a Békés Megyei Népművészeti Egyesület. Az egyesület elnöke, Pál Miklósné, valamint több tagja is meg tudott jelenni, ahogyan a pszichológus asszony is el tudott jönni.

Az első féléves költségvetés teljesítésével kapcsolatban a városvezető kifejtette, hogy egy akkora költségvetést, mint Békéscsabáé, ami egész évre 48 milliárd forint, érdemes bizonyos időszakonként átnézni. A közgyűlés felelőssége a pénzügyi egyensúly fenntartása. Az összkép mindenképpen pozitív, a bevételi előirányzatok több mint 60 százalékosra sikerültek. A kiadási oldal pedig az elmúlt félévben nem érte el az 50 százalékot.

A helyi adóbevételek szintén napirendre kerültek. Ez a bevétel nagyon fontos az önkormányzatnak, 4 milliárd forintot terveztek erre az évre. A fejlesztések egy része például kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy a gazdálkodó szervezetek maguk is fejlődjenek, ezzel nő a város bevétele is. A tavalyi év hasonló időszakához képest több mint 60 millió forinttal magasabb lett a helyi adó befizetése.

Az önkormányzat 503 lakásingatlannal rendelkezik, ebből húsz lett felajánlva korábban a Békés Megyei Központi Kórház számára. Ezek a szerződések most lejártak, és úgy döntöttek a képviselők, hogy továbbra is három évre, 20 lakásba biztosítanak bérlőkijelölési jogot a csabai tagkórház számára. Talán ez is hozzájárul a jövőben a stabil szakemberállományhoz az intézményben.

Az egyik nagy vitát kavart napirendi pont a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatóhelyettesi megbízása volt. Arról zajlott leginkább a diskurzus, hogy jogszerű-e az az eljárás, miszerint az intézmény igazgatója pályázatot írt ki magasabb vezetői beosztás betöltésére, a pályázat alapján egy státuszról volt szó, míg az előterjesztésben már kettő kinevezése szerepelt. A jogi aggályok ellenére a többség megszavazta a két személyt, a polgármester határozottan tiltakozott ellene.

A Vagyonkezelő Zrt. első féléves beszámolója kapcsán szintén nagy vita folyt. A cég sokszínű tevékenységet lát el a városban: irányítja a parkolási üzletágat, irányítja az Árpád fürdőt, a sportlétesítmények fenntartását, bérbe adja az üzleti célú ingatlanokat, működteti a teljes CsabaParkot, stb. Ebből is látszik, mennyire fontos, hogy gazdaságosan, minimális veszteséggel működjön. Ennek ellenére több területe túl nagy veszteséggel működik, amin változtatni kell majd a jövőben.

A Szarvas Péterrel készült teljes interjút ezen a linken meghallgathatják:


Kövessen minket Facebookon!

Szóljon hozzá!