Magyar íjász sikerek a Nomád Világjátékokon

nomád Fotó: Lovász Tamás / Facebook

A magyar sportolók számos területen érnek el szebbnél szebb sikereket. Így volt ez a közelmúltban megtartott Nomád Világjátékokon is, amiről viszont eddig keveset hallottunk. Pedig történelmi íjászaink (Békés megye számára talán ez a legérdekesebb) és a delegáció többi tagja összesen 12 érmet hozott haza.

A gyulai Lovász Tamás a Magyar Íjász Szövetség Történelmi Szakága képviseletében utazott több társával a Kirgizisztánban idén már harmadik alkalommal rendezett programra. Elmondása alapján 2018-ig ugyan inkább afféle találkozó, kulturális, hagyományőrző fesztivál volt ez, a sport, a versenyzés ebben az évben kapott szerepet. Magyarországról az íjászok mellett szambósok, birkózók, szkanderosok, bothúzók és lovasíjászok érkeztek. Összesen 36 sportágban 80 ország több mint 2000 versenyzője jelent meg.

hirdetés

Már az első percben látszott, hogy mind a szervezőknek, mind a versenyzőknek bőven tartogat majd kihívásokat ez a néhány nap. Mivel ekkora tömeget kellett kezelni, mozgatni, minden kicsit lassan haladt. De türelmesek voltak egymással, így az eredmény egy csodás kaland lett. Több helyszínen zajlottak a megmérettetések, ezért a magyarok sem nagyon tudtak szurkolni egymásnak. Arról nem is beszélve, hogy a sportágakat sem tudták megnézni, amit mindannyian bánnak.

Lovász Tamás a talpas íjászok küldöttségét erősítette, négy számban, a kirgiz, a török, a koreai versenyszámban és a távlövészetben indultak el. Az egyes számokban körülbelül 100 és 200 versenyző vett részt. A kirgiz számban egy aranyat és egy ezüstöt, a törökben egy ezüstöt, a koreai versenyszámban egy arany és egy ezüst érmet, a távlövészetben egy arany és egy bronzérmet, a lovasíjászatban megint egy aranyérmet szereztek a magyar indulók. Az összesen megszerzett tizenkét éremből tehát nyolcat az íjászok érdemeltek ki.

Minden induló felé elvárás volt, hogy hagyományos eszközöket és öltözetet vigyen magával, azzal versenyezzen. Ennek a magyar delegáció maradéktalanul eleget tett. Érdekes volt látni viszont nekik is, hogy mennyire színesek a megjelent népek, mennyiféle érdekes íjat és más szerszámot lehet látni.

Lovász Tamástól azt is megtudtuk, hogy már tervezik a következő Világjátékokon az indulást, az a rendezvény Törökországban lesz. Szeretnék a magyar versenyrendszert is átalakítani a jövőben, hogy még jobban illeszkedjen ehhez a megmérettetéshez. Országos szinten tehát hatalmas lökést és inspirációt jelentett a hazai íjászoknak a Nomád Világjátékok. Emellett természetesen egy fantasztikus kaland volt, ahol életre szóló kapcsolatok, talán barátságok szövődtek.

A Lovász Tamással készült teljes interjút itt meghallgathatják:

 

A következő fényképek a rendezvényen készültek:

Szóljon hozzá!

49 − = 44