Idősek világnapja: több helyen tart előadást a rendőrség

idősek, nyugdíjasok Fotó: Pixabay

Október 1-je az idősek világnapja. Ennek kapcsán Békés megyében a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei október első hetében több helyszínen tartanak előadásokat időseknek és hozzátartozóiknak, gondozóiknak.

Október 1-je 1991 óta az idősek világnapja. Békés megyében a rendőrség október első hetében kiemelt figyelmet fordít az idősekre, akik élethelyzetüknél, koruknál, egészségi állapotuknál fogva védtelenebbek. Sok esetben nehezen vagy egyáltalán nem ismerik fel azokat a helyzeteket, amikor csalás vagy lopás áldozatává válhatnak, illetve ha felismerik, nem tudnak hatékonyan védekezni. A bűnelkövetők egy része éppen ezt használja ki. Beszélgetni kezdenek velük, érdeklődnek hogylétük felől, ami az egyedül élő embereknek különösen jól esik. A bizalmukba férkőznek, majd becsapják őket, ellopják megtakarított pénzüket, értékeiket.

hirdetés

A rendőrség bűnmegelőzési szakemberei folyamatosan igyekeznek olyan programokat szervezni, amelyeken találkozni tudnak az idősekkel, közvetlenül tudnak tanácsokat adni nekik. A világnap kapcsán pedig még inkább próbálják ráirányítani a figyelmet az idősekre, akiket tisztelni és segíteni kell. Október első hetében Békés megyében több idősek otthonában, idősek klubjában lesz olyan előadás, amelyeken szó esik az időseket leggyakrabban érintő veszélyhelyzetekről, bűncselekményekről és azok megelőzési lehetőségeiről.

Fontos, hogy még rövid időre se hagyják őrizetlenül táskáikat, pénztárcáikat és a kerékpárjukat még akkor is zárják le, ha csak rövid időre mennek be valahová. Ha a szokásos árnál jóval olcsóbban kínálnak bármit házaló árusok, akkor ne vásároljanak, ne adjanak oda pénzt azonnal! Gondolják át, hogy az adott dologra egyáltalán szükségük van-e! Amennyiben igen, kérjék családtagjaik, szomszédok segítségét a döntéshez! Idegeneket ne engedjenek be házukba lakásukba, ne vegyék elő előttük az összes megtakarított pénzüket! Ha vásárolnak, például tűzifát rendelnek házhoz, előre készítsék ki a vételárnak megfelelő összeget! Előfordulnak olyan telefonos csalások, amikor ismeretlenek a felhívott embereknek nyereményt ígérnek. Cserébe azt kérik, hogy menjenek el egy bankautomatához, tegyék be a kártyájukat és gépeljék be a megadott kódot. A kód telefonszám, a csalók így töltik fel az egyenlegüket. Ezért a rendőrség kéri, hogy hasonló hívás esetén ne tegyék meg azt, amit a telefonáló kér, hanem szakítsák meg a hívást!

A nagyszülőknek, szülőknek, idősebb családtagoknak tanácsos időnként elmondani, hogy mi történhet, ha idegeneket beengednek, ismeretleneknek beszélnek anyagi helyzetükről, személyes dolgaikról. Fontos az is, hogy az idősek tudják, ha baleset történik velük, vagy bűncselekmény áldozatai lesznek, a 112-es segélyhívó számot bármikor, a nap 24 órájában díjmentesen hívhatják.

Forrás: Police.hu

Szóljon hozzá!

55 − = 47