Idén is sikert aratott a Nyári diákmunka

diakmunka

Idén immáron ötödik esztendeje nyílt lehetősége a nappali tagozaton tanuló diákoknak a nyári diákmunka keretein belül bepillantást nyerni a munka világába.

Idén nyáron is szép számban jelentkeztek a diákok a Gyulai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán. Változást jelentett az előző évekhez képest, hogy a foglalkoztatói kör az önkormányzatok és intézményeik mellett kibővült a vendéglátóiparral és a mezőgazdasággal. Ennek köszönhetően ebben az esztendőben összesen már 141 gyulai, 40 eleki, 47 kétegyházi és 10 lőkösházi diák jutott nyári munkalehetőséghez, s ezáltal jövedelemhez.

hirdetés

A Nyári diákmunka programban résztvevő tanulók az adminisztratív tevékenységek mellett, a könyvtárosi teendők ellátásába, a művelődésszervezési, parkgondozási, turisztikai feladatokba is bepillanthattak. Voltak, akik az óvodai nevelőmunkával, míg mások az éttermi vendéglátás rejtelmeivel és a mezőgazdasági munka nehézségeivel ismerkedtek meg.

hirdetés

A Nyári diákmunka program nem csak a fiatalok gyakorlatszerzését és jövedelemhez jutását segítette, de a munkaadóknak is segítséget jelentett a nyári szabadságolási időszakban.

Forrás: bekesijarasok.hu

hirdetés

Szóljon hozzá!

5 + 3 =