“Krimit tud?” – bűnmegelőzés vetélkedő formájában

krimit tud Fotó: police.hu

Békéscsabán rendezték meg a „Krimit tud?” bűnmegelőzési témájú vetélkedő regionális elődöntőjét.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2018. október 4-én nyolcadik alkalommal rendezte meg a „Krimit tud?” című vetélkedőjét. A program célja, hogy a középiskolás fiatalok foglalkozzanak a bűnmegelőzéssel. Megismerjék a leghatékonyabb bűnmegelőzési módszereket, valamint játékos formában elsajátítsák és használják a helyes viselkedési normákat.

A versenyzők a televízióból már jól ismert „Beugró” című műsor tematikája alapján játszottak el például a helyes internethasználattal, az alkoholfogyasztás veszélyeivel, illetve az áldozattá, elkövetővé válással kapcsolatos szituációkat. A régiós megmérettetésre összesen kilenc, háromtagú csapat érkezett Békéscsabára Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyéből. A feladatok többségében a meghatározott kerettörténet lehetőségein belül improvizálniuk kellett a versenyzőknek. Az előadások többsége vidám és szórakoztató volt. A diákok pedig a színjátszás számos eszközét kihasználva mutatták be azt, hogy ők mit gondolnak egy-egy témakörről.

A háromtagú szakmai zsűri – Kovács Edit, Czitor Attila, és Märcz Fruzsina színművészek – bűnmegelőzési és színészi szempontból is értékelték a csapatok teljesítményét. A versenyben első helyezést ért el a szentesi Horváth Mihály Gimnázium csapata, második helyen végzett a mezőberényi Petőfi Sándor Gimnázium hármasa, míg a harmadik helyet a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma szerezte meg. A régiót az első két helyezést elért csapat fogja majd képviselni a 2018. november 15-én, Budapesten megrendezésre kerülő döntőn.

Forrás: police.hu

Szóljon hozzá!

55 + = 60