Idén is kiadta már hagyományosnak számító szakácskönyvét a Békés Megyei Hírlap. A Hétköznapok és ünnepek ételei olvasóink receptjei alapján, ahogyan címe is mutatja, a családok kedvenceit vonultatja fel.
A könyv lapjain a beküldött receptek mellett az elkészült ételek fotóit is megtalálják az érdeklődők. A kiválasztott recepteket mesterszakácsok és -cukrászok készítették el, ezekről készültek a fényképek. Tehát az olvasó valóban azt a végeredményt fogja kapni, amit lát. Körülbelül 400 recept érkezett az olvasóktól, ebből nagyjából 140-et tudtak betenni a kötetbe. Megközelítőleg 800 féle alapanyagot használtak fel – árulta el Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke és csapata.
Ez is érdekelheti
Rendőrök segítettek egy idős férfinak, hogy ne maradjon fűtés nélkülA hagyományok mellett az újítás is szerepet kapott az idei szakácskönyvben. Ezúttal például a tartalomjegyzékkel találkozik először az olvasó. Ha valamelyik étel neve megfogja, egyből oda tud lapozni. Megjelent benne új irányzatként a ma nagyon divatos street food étel. Majd a végén egy kis szójegyzék is helyet kapott, ami a szakácsok lexikális tudását bővíti. Például kiderül, mi pontosan a street food. Több olvasót meghívtak még a bemutató előtt, hogy maga alkossa meg az ételt, amit benevezett a BSZC Zwack tagiskolájában, a szakácskönyv konyháján. Ez a mozzanat is szorosabbra fűzte a kapcsolatot az olvasók és a szakácsok között.

Pocsaji Richárd, a lap főszerkesztője köszöntő beszédében hangsúlyozta, nehéz évről évre új tematikát találniuk. Viszont az olvasók mindig hihetetlenül sok receptet küldenek, amiből könnyű utána dolgozni. Ez a kiadvány „egyszerre tiszteli a hagyományokat, épít azokra, ugyanakkor megmutatja a jövő technikáit, módszereit”. A főszerkesztő mindenkinek azt kívánta, hogy olvassák, használják a könyvet, legyen bátran foltos, szakadozott, hiszen akkor jó munkát végeztek a készítői.
Dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott arról szólt, hogy a könyvet tulajdonképpen nagyon különböző végzettségű, érdeklődési körű emberek alkották meg, akik talán sosem találkoztak egymással. Egy közös szenvedélyük van, a főzés. A szakembereknek pedig az egészség, az egészséges táplálkozás a szívügyük, ez is megjelenik a könyvben.
Dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke azzal a fordulattal indította beszédét, hogy a magyar emberhez a hasán át vezet az út. Emellett nyitottak, vendégszeretőek vagyunk, szívesen barátkozunk. Minden családban központi kérdés, hogy jót egyenek. A rendszerváltás óta a magyar gasztronómia sok jellegzetességet vett át más nemzetektől, ahogyan a környező országok is merítettek a magyar konyhaművészetből. A helyi agrárium pedig elősegítette azt, hogy Békés megye az élen jár a gasztronómia tekintetében.
A könyvbemutatón készült hangfelvételt itt meghallgathatják:









