Gubis Mihály alkotásaiból nyílt új tárlat a Munkácsyban

gubis Fotó: Körös Hírcentrum

Gubis Mihály alkotói életművébe enged bepillantást az “Ami csabai…” című múzeumi sorozat soron következő tárlata. A művész Békéscsabán született, és bár több városban, országban járt és alkotott, haláláig békéscsabainak vallotta magát.

A 2006-ban tragikus körülmények között elhunyt sokoldalú képzőművész idén ünnepelte volna 70. születésnapját. A tiszteletére rendezett emlékkiállítás megnyitójára 2018. november 22-én került sor a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban. Ván Hajnalka, a tárlat kurátora az elRENDeltetett címet adta a kiállításnak, utalva arra, hogy a művész alkotásain a konstruktivizmus hatására a rend uralkodott.

hirdetés

Gubis Mihály egyszerre volt festő, grafikus, képzőművész. Az ágazatok itt-ott összeértek, és nagyszerűen megfértek egymás mellett. Sajnos az életműve eléggé szétszóródott, ugyanis még életében szívesen ajándékozta el műveit. A tárlat a családi hagyatékból és a múzeum anyagából állt össze. Január végéig tekinthető meg a kiállítás, addig is több a művészhez kapcsolódó programot szervez majd a múzeum. Természetesen azzal a céllal, hogy Gubis Mihályt és alkotásait minél közelebb hozzák, minél jobban megismertessék a csabaiakkal.

A megnyitón elsőként Ando György múzeumigazgató köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy Gubis Mihály egy nyitott és őszinte ember volt, aki nem szerette a kötöttségeket. Könnyen és szívesen teremtett kapcsolatot bárkivel. Kiss Tibor alpolgármester beszélt arról, hogy a 12 évvel ezelőtt tragikus balesetben elhunyt művészt hozzátartozói, barátai és tisztelői a mai napig rajongással szeretik. Beszéde megírásakor arra kereste a választ, mi állhat emögött a mérhetetlen szeretet mögött. A tárlatot Wehner Tibor művészettörténész nyitotta meg. Ő tájékoztatott arról, hogy Gubis Mihály művészetében visszaköszön a nyomdászi indulás. Szitakeretre erősített, többszörösen felhasznált szitavászonra készítette el megrázó sorozatát, melyet a helyi közönség valójában még nem is látott.

A rendezvényen készült felvételeink:

Szóljon hozzá!

78 − = 73