Nyílt napra várják az érdeklődőket a Szent-Györgyiben

A Születés kiállítás – a kiEGYENSÚLYozott várandósságért és születésért” címen megrendezett interaktív rendezvényen a Szentgyörgyis gyakorló ápoló tanulók is tevékenyen segédkeztek. Fotó: BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma

A BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Kollégiuma november 27-én és december 11-én várja nyílt napra azokat az érdeklődő általános iskolásokat és szüleiket, akik szívesen megismernék közelebbről is az intézményt.

hirdetés

Tálas Csaba, az iskola igazgatója megosztotta, milyen programokkal készülnek a nyílt napra. A hagyományos igazgatói tájékoztató után a négy képzési ágat mutatják be a diákoknak. Négy helyszínen lesznek speciális tájékoztatók, bemutatók. De az sem baj, ha valakit több képzés is érdekel, végig tudják nézni valamennyit.

hirdetés

A közszolgálati, régen rendészeti képzés során az érettségivel együtt közszolgálati ügykezelő végzettséget szereznek a tanulók. Még egy év tanulással pedig közszolgálati ügyintéző képzettséget kapnak. Sokaknak a távlati cél az, hogy a rendőrség kötelékében helyezkedjenek el.

A nyomdaipari képzés szintén nagy hagyományokkal rendelkezik, viszont a közeljövőben jelentősen meg is újulhat a Modern Városok Program fejlesztésének köszönhetően. Közel 2 milliárd forintból egy tanműhely- és egy kollégiumfejlesztés zajlik majd. Emellett modern nyomdatechnikai gépeket is beszerez majd az intézmény, tehát a Békéscsabán ezt a szakot választó diákok nagyon jó lehetőségeket kapnak a jövőben.

Az egészségügyi képzést szintén ismerik már a városban. Felnőtt ápolókat és gyakorló csecsemő- és gyermekápolókat képeznek majd a következő tanévben ebben az ágazatban. Itt is óriási a kereslet, a végzett fiatalokat több intézményben is tárt karokkal fogadják. Az egészségügy mellett, például bölcsődékben is elhelyezkedhetnek.

Negyedikként említette az igazgató a művészeti képzést. Ebben az ágazatban grafikus, valamint művészeti és médiafotográfus képzések indulnak majd. Itt is nagyon széles körű az elhelyezkedési lehetőség. Mind az online, mind a nyomtatott termékek esetében nagy az igény ezekre a szakemberekre.

Valamennyi képzésnél megtalálható az egészségügyi vagy pályaalkalmasság mint kitétel. Ezzel kapcsolatban mondta el Tálas Csaba, hogy minden szakmának megvannak a maga kritériumai. A legtöbb esetben például egyfajta fizikai állóképesség mindenképpen szükséges. A közszolgálatban emellett kizáró ok nincs, mert sokan hivatalban fognak elhelyezkedni. A nyomdaipari képzésnél a színtévesztés kizáró ok, ami nyilván érthető. A gépek mellett dolgozóknál még a halláskárosodás lehet kizáró tényező, mert ha a zajokat nem hallja meg valaki, azzal saját magát sodorhatja veszélybe. Az egészségügyi képzésben szintén a fizikai állóképesség ami fontos, de ezen a területen is többféle munka létezik. A művészeti képzés már kicsit bonyolultabb, itt egy vizsgán kell részt venni a jelentkezőknek. A felvételi pontszámba ennek az eredménye is beleszámít.

A képzésekről további információkat találhatnak az iskola honlapján és a tájékoztatókon is:

 

A Tálas Csabával készült teljes interjút itt meghallgathatják:

 

hirdetés

Szóljon hozzá!

+ 41 = 49