Várja az érdeklődőket az új Kollabor

kollabor A Kollabor kialakítása is segített a Minősített Könyvtár cím elnyerésében. Fotó: Békés Megyei Könyvtár / Facebook

November közepén végre a nagyközönség előtt is megnyílt a Békés Megyei Könyvtár új tere, a Kollabor, ahová a kísérletezni, tanulni vágyókat várják. Szakkörök, diákcsoportok vehetik majd igénybe az új élményközpontot.

November 12-én nyílt meg hivatalosan a Békés Megyei Könyvtárban a Kollabor Élménypedagógiai Központ. A Kollabor a megyei könyvtár és az Életfa Kulturális Alapítvány együttműködésének köszönhetően jött létre. Azzal a céllal, hogy fiatalok számára megfelelő környezetet biztosítson az alkotásra, kísérletezésre és készségeik fejlesztésére.

hirdetés

Szarvas Péter polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy a Kollabor a lehető legjobb helyen van a könyvtár épületében, ahol amúgy is tudásszerzésre és tanulásra van lehetőség. Rakonczás Szilvia, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója hangsúlyozta: a Kollaborhoz hasonló „makerspace” szolgáltatás egyedülálló a hazai könyvtárak között. A megnyitón a résztvevők megtekinthették az élményközpont 3D-nyomtatóit, robotikai eszközeit, valamint a konyhai foglalkoztató teret is – írja a könyvtár honlapja.

Az átadó részben azért volt különleges, mert azzal egy időben derült ki, hogy minősített könyvtár lett az intézmény. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatára a Békés Megyei Könyvtár önértékelést, illetve a minőségirányítási munkát bemutató beszámolót készített. Tevékenységüket helyszíni látogatás során könyvtári, valamint minőségmenedzsment-szakértő vizsgálta.

A Minősített Könyvtár címmel járó díszes oklevelet november 13-án az Emmi Akadémia utcai székházának Tükörtermében vette át Rakonczás Szilvia. Az intézmény öt évig birtokolhatja a címet, amelyet 15-en kaptak meg, ebből négy könyvtár Békés megyei: a csabai mellett a Békés Városi Püski Sándor Könyvtár, a gyomaendrődi Határ Győző Városi Könyvtár és a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum és Szárazmalom Városi Könyvtár.

A Rakonczás Szilviával készült teljes interjút itt meghallgathatják:

Szóljon hozzá!

+ 74 = 78