Sikeresen pályáztak a megye önkéntesei, átadták a felszereléseket és az eszközöket

tűzoltókat, katasztrófavédelmi, szarvas, Végegyházánál, békésen, bélmegyer, veszélyhelyzet, parkoló, Körösladányban, Orosházán, gyulán, megyei, sarkadi, hétvégén, szarvas, békéscsabán, szarvasi, sarkadon, kaszaper, kunágotán, katasztrófavédelem sarkadi, országszerte

A mai napon a Békés Megyei Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által pályázati úton kiosztott felszerelések és eszközök átadójára került sor az igazgatóság Kazinczy utcai épületében. A megyei önkéntesek munkáját szerették volna ily módon megbecsülni és segíteni.

hirdetés

A megye 6 önkéntes mentőcsoportjának, 18 önkéntes tűzoltó egyesületének és 3 önkormányzati tűzoltóságának tudtak a pályázat során nyert összegből eszközöket adni, és képzésre is jutott belőle.

hirdetés

„Ezek az eszközök minden évben hiánypótló eszközök, vagy olyan felszerelések, amikkel még nem rendelkeztek, vagy amik elkoptak, elhasználódtak a tevékenységek során” – mondta Haskó György tűzoltó alezredes, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott igazgató-helyettese.

Fotó: Körös Hírcentrum

„Megemlíthetjük azt is, hogy egyébként a 6 mentőcsoport, akik speciális feladatokban nyújtottak segítséget 2018-ban, részesülnek különböző szakfelszerelésekben. Ilyenek például a láncfűrészek, különböző egyéni védőfelszerelések, sisakok, vágás biztos védő ruhák és a mostoha időjárási körülményekhez esővédő ruhák is” – emelte ki.

Az önkéntes tűzoltó egyesületek sokban segítik a hivatásos erők munkáját, a 18 egyesület összesen 134 alkalommal támogatta őket, az együttműködési megállapodás során, önállóan és együtt is dolgoztak. Ehhez a munkához szükséges, hogy a műszaki mentéshez létfontosságú eszközöket, védőfelszereléseket kapjanak, amit az átadás során nyújtottak át számukra.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság idén az Önkormányzati Tűzoltóságoknak is nyújtott támogatást. Az országosan 225 millió forintból három önkéntes önkormányzati csoport, összesen 12 millió forint értékben kapott eszközöket.

Haskó György még hozzátette, hogy ő annak örül a legjobban, hogy bár kicsit hamarabbra tervezték az átadást, de össze tudtak gyűlni az év végén, és hogy még időben érkeztek a szakfelszerelések, reméli, hogy hasznát tudják majd venni. Beszéde során megköszönte az önkéntesek éves tevékenységét, és a jövő évre is jó szerencsét és további sikeres együttműködést, valamint kellemes ünnepeket kívánt.

Fotó: Körös Hírcentrum

„Összességében egy eredményes évet zártunk, minden tekintetben, és hála istennek a természeti erők ebben az évben megkíméltek minket. Nagyobb, több napon keresztül tartó beavatkozások, mint például az ezt megelőző évben az orosházi viharkárok, ahol az önkéntesekre is számítottunk, nem történt. Ettől függetlenül elég nagy számú események kapcsolhatók a 2018 évi feladataink ellátásához.” – mondta el végül.

Reméli, az elkövetkezendő években is megkapják a támogatást, és ezután is szakszerűen valamint megalapozottan folytatódik majd az önkéntesek munkája.

hirdetés

Szóljon hozzá!

25 − = 23