Emelik az ápolási díjat és bevezetik a gyermekek otthongondozási díját!

Kiemelt kép: youtube

A jövő év elejétől egységes otthongondozási díjat vehetnek igénybe az önellátásra képtelen gyermeküket ellátó szülők – jelentette be Novák Katalin.

A gyermekek otthongondozási díja (GYOD) havi bruttó 100 ezer forint lesz és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Az Országgyűlés arról is döntött, hogy a jövő év elejétől 15 százalékkal, 2022-ig pedig négy lépcsőben összesen 30 százalékkal emelkedik a hozzátartozó otthon gondozása esetén folyósítható ápolási díj összege – mondta a politikus. Amennyiben több ápolásra szoruló gyermek él egy családban, a szülő az alapdíj másfélszeresét veheti igénybe. A GYOD mellett lehetséges a testvér után járó egyéb családtámogatások folyósítása is.

A jövőben folyamatosan emelkedik a GYOD összege, és 2022-re el kell érnie az akkori minimálbér szintjét.

A GYOD-ra a szülőn kívül akkor válhat jogosulttá egyéb hozzátartozó, ha a szülő meghal, vagy például egészségi okból nem képes tovább ápolni a gyermekét.

Az is elhangzott, hogy az alapösszegű ápolási díj jelenleg havi 32 600 forint, ami január 1-től 37 490 forintra emelkedik. Az emelt összegű díj 48 900 forintról 56 235 forintra, a kiemelt juttatás pedig 58 680 forintról 67 482 forintra nő.

 

 

Szóljon hozzá!