Az MSZP is értékelte a közgyűlést

mszp Fotó: Körös Hírcentrum

Az MSZP frakció képviseletében Miklós Attila és Fülöp Csaba önkormányzati képviselők értékelték az év utolsó soros békéscsabai közgyűlését.

Ám mielőtt a napirendi pontokra rátértek, szó esett a sajtótájékoztatón a munka törvénykönyvének módosítása miatt kialakult országos helyzetről. Miklós Attila örömét fejezte ki, hogy egy ilyen nehéz helyzetben össze tudott fogni az ellenzék. Nehezen kivitelezhetőnek gondolja azt, hogy a mai világban egy munkavállaló nemet mondhasson a túlórára való felkérésre.

hirdetés

A legfajsúyosabb pontnak ő is a következő évi költségvetés koncepciójának tárgyalását nevezte. Például végre foglalkozik azokkal a kockázatokkal, amikkel kell. A frakció régóta folyamatosan felhívja a figyelmet arra, hogy a beruházásoknál a fenntarthatóság is egy fontos szempont. Ezzel már legalább koncepciószinten foglalkoznak. Az is látszik, hogy a 2018-as adóbevételekkel számol a költségvetés, ami jó, mert nem szabad túltervezni a bevételeket sem. Lassan viszont a végére ér a város az eladható ingatlanoknak, ez már nem lehet sokáig bevételi forrás.

Fülöp Csaba felhívta a figyelmet, hogy a 2017-es koncepció nem volt túl sikeres, a bevételek jelentős része nem teljesült később. A 2018-as már reálisabb volt, a helyi adóbevételek például valószínűleg a tervek szerint teljesülni fognak. Az önként vállalt feladatok (a kulturális-, sportélet támogatása) egyelőre csak szintentartásként szerepelnek a koncepcióban, viszont csökkenteni ezeken a kiadásokon nem szeretnének a képviselők.

A békéscsabai felsőoktatást többször támogatta már az önkormányzat – anyagilag is. A következő ismét egy kulcsév lehet ebből a szempontból, ismét szükség lehet a városvezetés szerepválalására. 2019 őszén elindulhat a megyeszékhelyen egy minőségirányítási mérnök képzés, ami tovább növelheti a város versenyképességét. A nyomdaipari vállalatok már tettek szándéknyilatkozatot abban a tekintetben, hogy évi egy millió forinttal támogatnák a képzést, már csak az önkormányzatnak kell lépni. 12 vállalat írta alá, vagyis szükségük van a leendő munkaerőre. A képzés az Óbudai Egyetem közreműködésével valósulna meg.

A kockázati tényezőket is részltezte a koncepció. Például a DAKK-kal kötött szerződés is le fog járni. Ez egy kényszerhelyzet volt akkor, hiszen a céget kijelölték a szolgáltatásnyújtásra, mert nem volt eredményes közbeszerzési eljárás. A hulladékgazdálkodás tekintetében is majd bérleti díjtól esik el az önkormányzat. A kötelező béremelések is sok kiadást jelentenek majd a város kasszájának.

A sajtótájékoztatót itt meghallgathatják:

Szóljon hozzá!

29 + = 30