Nagy tömeg érkezett Betlehembe az éjféli misére

betlehembe Pierbattista Pizzaballa. Fotó: Reuters

Az utóbbi évek legnagyobb tömege érkezett a Palesztin Hatóság felügyelte ciszjordániai Betlehembe, Jézus szülőhelyére. A hívek azért mentek a városba, hogy meghallgassák Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin patriarkátus apostoli adminisztrátorának éjféli miséjét.

Mivel csak kevesen jutottak be a szűkös befogadóképességű katolikus Szent Katalin templomba, a tömeg a Születés Temploma előtt elhelyezett hatalmas kivetítőn követte a misét. Az eseményre a világ minden részéből érkeztek zarándokok. Emellett szokás szerint jelen volt Mahmúd Abbász palesztin elnök, Rami Hamdallah miniszterelnök, a helyi keresztény előkelőségek, a Palesztin Hatóság vezetői és a diplomáciai kar számos képviselője.

hirdetés

„Csodálatosak voltak a mozaikok, de piszok borította őket. Szörnyű évünk volt, és hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minden piszkos”- kezdte miséjét Pizzaballa érsek a palesztin-izraeli viszály idei elmérgesedéséről szólva. „De ha eltávolítjuk a szennyeződést, akkor látjuk milyen csodálatosak a mozaikok. Karácsonykor pozitívnak kell lennünk.”- tette hozzá. Az érsek a Születés Templomának restaurálása során előkerült színpompás bizánci mozaikra utalt.

hirdetés

Pierbattista Pizzaballa felhívta a keresztény híveket, hogy maradjanak azokban a városokban, ahol Krisztus született, élt és meghalt, és ne hagyják el azokat. „Jézus Betlehemben született, s ez nem csak történelmi-földrajzi meghatározás, hanem isteni választás” – mondta az érsek. „Ezen az estén, amikor Krisztus születését ünnepeljük Betlehemben, hirdessük együtt az angyalokkal ennek a földnek a szeretetét. Hogy meg akarunk felelni az elhivatásnak, hogy a béke építői, a remény prófétái, a párbeszéd és a felosztás elhivatott és meggyőző tanúi legyünk” – mondta Pizzaballa.

„Jézussal ezen a földön akarunk élni, nem akarjuk elhagyni. Mert városaink a keresztények nélkül szegényebbek lesznek, és keresztényeink a városaik nélkül elveszítik az utat” – tette hozzá az érsek elítélve a keresztények évtizedek óta tartó kivándorlását szülőhazájukból – számolt be az MTI.

hirdetés

Szóljon hozzá!

23 − 19 =