Szakmai fórum: az általános iskolákban is sürgetik a pályaorientációt

szakmai Fotó: Körös Hírcentrum

A szakképzésben rejlő lehetőségekről tartott szakmai fórumot a Gyulai Szakképzési Centrum a Gyulai Tankerületi Központtal közösen a közelmúltban a Harruckern-tagiskolában.

hirdetés

A program az általános és középiskolák képviselőinek szólt, ahol a megjelenteket elsőként Kovács Zsuzsanna, a centrum főigazgatója köszöntötte. Kiemelte, a fórum szervzése azzal a céllal fogalmazódott meg bennük, hogy megmutassák a szakmai továbbtanulási lehetőségeket az általános és középiskolákban dolgozó kollégáiknak, az ő közvetítésükkel pedig a pálya- és iskolaválasztás előtt álló tanulóknak.

hirdetés
szakmai
Fotó: Körös Hírcentrum

A Gyulai Tankerületi Központ igazgatója, Teleki-Szávai Krisztina úgy fogalmazott, hogy igen fontosnak tartja, hogy a családi segítség, támogatás mellett az oktatási intézmények pedagógusai is a megfelelő irányba tereljék a fiatalokat. Ha a jövőben megtalálhatják az útjukat, a boldogságukat, azt a területet, ahol kiteljesedhetnek, akkor fognak boldogulni. Ez a fajta ismeretátadás ugyanis az egész életüket meghatározhatja. Az igazgató személyesen is kötődik a tagintézményhez, ahol a megbeszélést tartották, hiszen pályafutása ott indult, éppen pályaorientációt is tanított. Ez még fontosabbá tette a rendezvényt.

szakmai
Fotó: Körös Hírcentrum

Jancsurák József, a centrum szakmai főigazgató-helyettese a szakképzésben rejlő lehetőségekről beszélt, elsősorban Békés megye és Gyula városa vonatkozásában. Stratégiai fontosságúnak nevezte, hogy az érintett általános iskolák diákjai, pedagógusai ismerjék a centrum kínálta utakat. Külön kifejtette, milyen követelményeket állít és milyen végzettséget kínál a szakgimnázium, a szakközépiskola. Rámutatott, hogy a továbbtanulás mindenki előtt nyitva áll. Amennyiben a diák erre hajlandóságot mutat, a szakma megszerzése után is szerezhet felsőfokú diplomát. Ma már adott például az, hogy a fiatal alkalmazottként vegyen részt a mérnökprogramokban. Jó néhány példájuk van már erre a saját iskolájukban is.

A  két évfolyamos Szakképzési Hídprogramról szintén ejtett szót a szakmai főigazgató-helyettes. Ez azoknak a gyermekeknek szól, akik kisodródnak, akiket nehéz becsalogatni az iskolába. Akik ebben részt vesznek, ösztöndíjat is kapnak. A tanulói szerződések szintén felmerültek, ezek szintén jelentős bevételt jelenthetnek havonta azoknak, akik erre vállalkoznak. Fontos motiváló erő lehet még sok diák számára a tanulmányi verseny. A dévaványai tagintézmény fodrászai európai szintű versenyen értek el kimagasló eredményeket. Erről korábban mi is beszámoltunk. A szakképzési centrum az eszközök és az oktatók tudásának gyarapításával tesz a tanulók folyamatos fejlődéséért.

A szakmai fórumon elhangzottakat itt hallhatják:

hirdetés

Szóljon hozzá!

6 + 2 =