Januártól havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye

adókedvezmény

Januártól havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye. Erről Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára nyilatkozott az MTI-nek.

hirdetés

Az adókedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyerek, a várandóság 91. napjától. A kormány 2016 óta négy lépésben minden évben megemelte a kétgyermekesek adókedvezményét. Ez a jövő évben eléri a 2015-ös, 20 ezer forintos összeg kétszeresét.

hirdetés

Jövő év elejétől egységes otthongondozási díjat is bevezet a kormány. Ezt az önellátásra képtelen gyermeküket ellátó szülők vehetik igénybe. A gyermekek otthongondozási díja (GYOD) havi bruttó 100 ezer forint lesz és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható.

Az Országgyűlés korábban arról is döntött, hogy a jövő év elejétől 15 százalékkal, 2022-ig pedig négy lépcsőben összesen 30 százalékkal emelkedik a hozzátartozó otthon gondozása esetén folyósítható ápolási díj összege. Amennyiben több ápolásra szoruló gyermek él egy családban, a szülő az alapdíj másfélszeresét veheti igénybe. A GYOD mellett lehetséges a testvér után járó egyéb családtámogatások folyósítása is.

A jövőben folyamatosan emelkedik a GYOD összege, és 2022-re el kell érnie az akkori minimálbér szintjét.

A GYOD-ra a szülőn kívül akkor válhat jogosulttá egyéb hozzátartozó, ha a szülő meghal, vagy például egészségi okból nem képes tovább ápolni a gyermekét.

Az alapösszegű ápolási díj is emelkedik jövőre, ami jelenleg havi 32 600 forint, január 1-től 37 490 forintra nő. Az emelt összegű díj 48 900 forintról 56 235 forintra, a kiemelt juttatás pedig 58 680 forintról 67 482 forintra emelkedik.

hirdetés

Szóljon hozzá!

9 + = 13